Freeride sorozat: Krippenstein - A freeride eldorádó

Krippenstein valójában nem egy igazándiból vett, hagyományos síterep. Itt a ratrakolt lejtőket igencsak keresnünk kell, hiszen a síközpont freeride arénaként hirdeti magát, na és több mint 30 kilométer szűzhavas útvonallal. A Krippensteinre a régi sárgakabinossal juthatunk fel. Még 1958-ban nyitották meg, azóta természetesen többször is átesett némi restauráláson, de mondhatjuk, hogy lassacskán 50 éve változatlan formájában szállítja a téli sportolókat. Korábban még a Dachsteinnel is össze akarták kötni Krippent, ami mind a mai napig nem valósult meg. Ennek ellenére egyike Ausztria legjobb mélyhavas helyszíneinek a mintegy 1500 méteres szintkülönbségével. Bár a csúcs mindössze 2100 m-en fekszik, mégis letekintve innen az emberben azt a benyomást kelti, mintha még vagy 1000 méterrel magasabban lennénk. Valószínűtlenül kék ég és csodálatos napsütés fogad bennünket, ahogy kiszállunk a kabinból, és vezetőnk felé közeledünk, csak úgy ropog a hó a lábunk alatt. Rob teljes menetfelszerelésben vár minket, minden ami kell egy freeridehoz; búkósisak és egy feltűnően széles freeride léc, az Atomic Sugar Daddy. A szaknyelv fat sínek is szokta ezeket a léceket hívni, rendkívüli szélességük miatt jobbat nem is lehetne mélyhóra kitalálni, különösen ha ilyen sok hó van, mint a mai napon. Kis orientáció és bemutatkozás után bevetjük magunkat az igazi örömökbe, amit kis csapatunk minden tagja már régóta várt. A felső rész kissé kellemetlen, ún. „windgepresst”. Ami annyit jelent, hogy az erős szél a hó tetejét megfújta, így egy kb. 10 cm-es vastagságban hótábla jött létre, amire ha rámegyünk valóságosan beszakad és alatta ott van a régebbi hó. Rob szerint lejjebb az erdőben sokkal jobb lesz. S való igaz, „néhány” keservesebb kanyar után egy teljesen más világba érkezünk, finom porhó, csodásan fehér ruhát öltött fenyőfák és itt-ott mélyen behavazott sziklafalak tarkítják kalandos lesiklásunkat. Voltaképpen javarészt azon az úton haladunk, ahol a Red Bull White Rusht is szokták rendezni, igaz az ottani résztevők sokkal örültebb tempót diktálnak, de leginkább örültebb helyeken jönnek le. Olyanokon, ahol a magunkfajta „normális” sízőnek eszébe se jutna lemerészkedni. Vezetőnk újabb és újabb szűzhavas részekre visz minket, olyan helyekre ahol előttünk nem járt senki, így kis csapatunk húzhatja az első íveket a szikrázó hóban. Utunk egyik leglátványosabb momentuma egy barlanghoz vezet. Aki már látta a Red Bull White Rusht az tudhatja, hogy az elvetemült versenyzők egy barlangon is keresztül síznek. A barlang bejáratához egy nagyjából 70 fokos meredély vezet, aztán 200 méteren keresztül a barlangban száguldoznak. Természetesen normális körülmények között nincs a barlangban hó, leszámítva a be-, és kijárat környékét, ezért a verseny előtt pár héttel elkezdik a hólapátolást a barlangba. Ami még érdekes, hogy természetvédelmi okok miatt fóliákkal védik a sziklákat a sílécektől. Igen jól olvasod, a sziklákat a sílécektől, nem fordítva! Ezután a völgy felé vesszük az irányt, háttérben a lebukó Nap színezi rózsaszínre a Loser masszív sziklatornyait; csodálatos kulissza a nap méltó zárásához.