A kutyabarát szálláshelyekből igen nagy a választék, főként Ausztriában. A síelni vágyóknak sem kell otthon hagyniuk kedvenceiket, ugyanis együtt is belevághatnak a havas kalandba. Azonban érdemes egy-két íratlan szabályra odafigyelni akkor, ha nemcsak kettő, hanem még pluszban minimum négy láb is társul a teleléshez.
A montázs Varghasz képeiből készült
Mitől kutyabarát egy szálláshely?
Bagatellnek tűnik ez a kérdés, de aki még nem járt speciálisan állatbarát szálláson, az nem biztos, hogy tudja, mivel számolhat. Ugyanis általában nem pusztán arról van szó, hogyha az adott hely kutyabarát, akkor a négylábú társ szabadon betérhet, és nyugovóra hajthatja a fejét a szobában. Ez az alap. Ezen felül ellenben egyre több szállásadó kedveskedik kicsi, mégis jelentős figyelmességekkel. Nem mindegy például, hogy az adott hely mekkora futtatóval rendelkezik, aztán az sem mellékes, hogy a kutyus biztonságos elzárására milyen lehetőségek adottak a szobán belül (a szobakennel kifejezetten kedvelt megoldás), és az egyéb kényelmi opciók, mint itató, etető, jutalomfalat megléte sem mellékes.
Miért annyira lényeges a biztonságos elzárás feltételeinek garantálása?
Kicsit illogikus felvetésnek hathat, hogy ha egyszer közös a telelés, akkor hogy is kerül szóba a kennelbe zárás? Ám akadnak azért olyan téli programok, ahova a kis vagy nagy kedvenc nem csatlakozhat. A síparadicsomok pályái evidens, hogy tiltott területek. Úgyhogy amíg a síelés tart, addig fontos, hogy a kutyus jól, és főleg biztonságban érezze magát. Erre megéri felkészíteni, tanítani, mert ha ott, az idegen szállodai szobában szembesül azzal a helyzettel, hogy egyedül maradt, annak könnyen eget rengető ugatás és szűkölés lehet a vége. Ildomos az elzárás előtt egy jót kirándulni, így a lefárasztás kipipálható, és a várakozás ideje is megkönnyíthető.
Az első dolog tehát az, hogy átgondold, tényleg jó ötlet-e elvinni a kutyust külföldi síelésre. Lehet, hogy mindenkinek nyugodtabb lesz a pihenése, ha valaki itthon vigyáz rá, amíg te önfeledten síelsz. Egy folyton ugató, sáras lábbal rohangáló kutyának sem a szállásadó, sem a többi vendég nem fog örülni. Csak akkor vidd magaddal a kutyádat, ha már tesztelted hasonló helyzetben és felkészültél a vele való üdülésre.
Fotó: Szőllős Péter
Öt jó tanács, ha kutyával utazol síelni
1. Szálláshely kiválasztása
Körültekintően szervezd meg az utazást. Keress kutyabarát szállást és egyeztesd a szállásadóval, hogy milyen feltételekkel fogadnak háziállatot.
2. Bepakolás lista
Vigyél magaddal minden eszközt, amire szüksége lehet a kutyádnak: etető- és itató tál, állateledel, legalább két póráz, nyakörv, játékok, takaró, törölköző, ketrec vagy biztonsági háló, elsősegély doboz és elegendő kutyagumi-zacsi a közterületi sétákhoz.
3. Oltások és igazolások
Indulás előtt egyeztess az állatorvossal, hogy a kutya egészségi állapota megfelelő-e és megvannak-e a kötelező oltásai, betegség esetére gyógyszerek. Bizonyos országokba veszettség elleni oltás és chip nélkül be sem léphetnek. Az Európai Unión belül szükséged lesz állatútlevélre, ezt is szerezd be az állatorvostól.
4. Utazás
Indulás előtt tegyél egy nagyobb sétát a kutyáddal, akkor jobban bírja majd az utat. Lehetőleg boxban szállítsd, vagy ha egyterű az autó, legyen elválasztó rács a hátsó ülés és a csomagtartó között.
5. Hegyi programok
A sípályákra nem viheted fel a kutyát, mert balesetveszélyes, de a téli túrákon jó társad lehet. Fontos, hogy a kutyádnak is meglegyen ehhez a megfelelő kondíció és edzettség, hogy ő is élvezze a közös havas kirándulásokat. Készülj vele együtt az aktív hegyi üdülésre!