Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

200 pár lécet vitt magával edzőtáborba kilenc norvég síelő

2005.09.04. Bata Attila

Már javában edzenek a válogatottak a következő szezonra. Európai és észak-amerikai élversenyzők lepik el ilyenkor a déli félteken lévő pályákat, főleg Dél-Amerikában és Óceániában. Útra kelt a kilenc főből álló norvég csapat is, amely igencsak bepakolt az útra: összesen több mint 200 pár lécet vittek magukkal az edzőtáborozásra.

A csapattal tartott még egy 16 fős stáb, edzők, technikusok, orvosok és így egy kis Norvégiát varázsolnak az új-zélandi Hutt hegység lábaihoz. A 200 pár lécet és a hozzátartozó kiegészítő felszereléseket már jóval korábban postázták, hogy néhány nappal a csapat előtt megérkezzen.

A teljes csomag így kb. négy tonnát nyomott, persze ha összehasonlítjuk azzal, hogy tavaly novemberben a négyfős horvát válogatott a Kostelic testvérekkel az élen ugyanennyit cipelt magával a tengerentúlra a decemberi észak-amerikai versenyekre és az azt megelőző felkészülésre, akkor a norvégok lehet, hogy tényleg csak a legszükségesebb dolgokat vitték magukkal.

A norvégok megkezdik az idényt, ami Marius Arnesen vezető edző szerint azzal jár, hogy áprilisig szinte csak egymást látják és évi 220 napot lesznek távol otthonuktól. Új-Zéland előtt már a norvég gleccsereken edzettek majd 20 nap után Svájcban folytatják.

A csapat minden reggel 6-kor kezdi a napját és háromnegyed hétkor már kezdődik az edzés. A norvégok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy jeges pályán gyakorolják a síelést, amely leggyakoribb a versenyeken, ezért a kisegítők minden reggel vízzel permetezik le a pályát, hogy ideálisan jeges legyen.

Fotó: a norvég síválogatott (The Ashburton Guardian)
Fotó: a norvég síválogatott (The Ashburton Guardian)

Síelésen kívül nem sok mindent enged a szigorú szabályzat. Alkoholfogyasztás tilos. Éjszakázás úgy szintén. Ehhez kell tartania magát a fiataloknak és az idősebbeknek is. Itt van például a már sokadik ilyen edzőtáborát vállaló 34 éves Lasse Kjus vagy a 33 éves Kjetil Aamodt is, akik összesen már 36 érmet nyertek világversenyeken. Kjus éppen ezen a pályán nyerte első érmét 1990-ben.

A norvég csapat mindig jól szerepel a világversenyeken, az előző olimpián is a második helyen végeztek az osztrákok mögött. Akkor is itt a Hutt hegyen készültek, bár akkor sokkal jobbak voltak a körülmények, mint idén. Csak reménykednek, hogy egy kicsivel több hó is esik a közeljövőben, és ideálisabbak lesznek a körülmények. Szerencsére azért elég hideg van és a hóágyúk annyi havat gyártanak, hogy a szlalom edzéseket el tudják végezni. Ha megérkezik a várva várt havazás, akkor már végre a lesiklásra is készülhetnek.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.