Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sölden, visszatekintés az előző szezon versenyére

2005.10.21. Bata Attila

Sölden, visszatekintés az  előző szezon versenyére Hétvégén rendezik az idény első alpesi Világkupa versenyét az ausztriai Sölden gleccserén. Következzen egy kis visszatekintés, a tavalyi verseny beszámolójával.
Szombaton a hölgyek kezdték a meg az idény az óriásműlesiklás futamaival. A söldeni Rettenbach gleccser nyolcadik alkalommal adott otthont a nyitófutamnak és rekordszámú, 12.500 néző figyelte a hölgyek versenyét. Az edzéseredmények alapján az első 11 versenyző szépen eloszlott a résztvevő országok között, kilenc nemzet versenyzőiből kerültek ki.

Nagy meglepetés nem történt, a svéd Anja Paerson, akinek az interjúk szerint túlságosan rövid volt a nyár, sorozatban az ötödik GS versenyét nyerte. Persze, a többiek is küzdöttek, főleg a finn Tanja Poutianien, aki majdnem 1 másodpercet hozott Paersonon a második futamban és így mintegy három tizeddel lemaradva a második lett a végén. Jóval utánuk következett a spanyol Maria Jose Rienda Contreras, aki influenzásan is feljutott a dobogóra.

Nagy érdeklődés fogadta a több mint 500 nap után újra versenyző horvát Janica Kostelic szereplését. Nos végül "csak" nyolcadik lett, de ezzel az eredménnyel is nagyon boldog volt, ahogy mondta, ilyen előkelő helyen még sosem kezdett egy idényben sem. Még a legjobb szezonjaiban sem.

Másnap folytatódott a csodás napsütés, és Bode Miller parádéja. Miller a célban csak ennyit mondott: "a felszerelésem, a technikám és a fizikumom jobb mint valaha." Második helyen az olasz Massimiliano Blardone ért be, míg harmadik a finn Kalle Palander lett. Ha azt nézzük, hogy Miller 1,17 másodperc előnnyel nyert, akkor igencsak megverte a mezőnyt.

A férfiaknál is volt egy visszatérő. A térdbalesete után egy évet kihagyó Eric Schlopy a 17. lett. Szintén most versenyzett először január óta Ivica Kostelic, aki nem jutott be a második futamba. "Még kicsit rozsdás vagyok, mondta, óvatosan akartam menni."

Miller, aki a nyáron váltott a Rossignoltól az Atomichoz, nem győzte dicsérni az új lécét, amely remekül működött a jeges havon, bár Rossignolék sem panaszkodhatnak, az első harmincból heten síeltek ezzel a márkával.

Az osztrák sajtó azon kesergett, hogy sem női, sem férfi vonalon nem volt hazai versenyző a dobogón. Hermann Maiert óriási lelkesedés fogadta, legalábbis a rajtig. A végül 15. Maier kijelentette, hogy nem sok esélyt lát arra, hogy a jövőben ő még GS futamokat fog nyerni, "már nem vagyok olyan jó mint korábban"

Az osztrák kapitány szerint az eredmény várható volt, mert főleg gyorsasági edzéseket végeztek eddig, de a következő hazai futamon már sokkal jobban szerepelnek majd.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.