Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Tonale 2005/2006: hatalmas fejlesztések

2005.11.06.

h i r d e t é s

Az olasz Adamello csoport az idén forradalmi változtatásokat hajtott végre Tonale infrastruktúrájában. Korábban már beszámoltunk a síterep weboldalán található kitűnő minőségű webkamerák felszereléséről, most pedig nézzük milyen egyéb újdonságok várhatóak az idén.

Igencsak jelentős fejlesztésnek mondható, hogy az 1155 méteren fekvő Temu felett négy (!) darab gyors négyszemélyes ülőliftet építenek még jelenleg is, és a tervek szerint Karácsony előtt adják át majd a közönség részére. A négy lift közül a 3-as számú megy legmagasabbra, 1906 méterig és az új részen nyolc pálya várja majd a síelőket, amelyek javarészben piros jelzésűek, de kialakítottak két-két új fekete és kék pályát is.

Lecserélnek két kétülésest modern négyszemélyes liftekre. Egyik a síterep nyugati részén található 25-ös (régen 19-es) lift, a másik pedig a Valbionére tartó kétüléses. A nagyarányú beruházások miatt a liftek számozása is megváltozik (itt az új számok szerepelnek), tehát nem árt áttanulmányozni a sítérképet azoknak is, akik jól ismerik a terepet.

Friss hír, hogy a Presena gleccser már egy hete nyitva tart, de néhány pálya le van zárva, ahol az olasz síválogatott készül lázasan az idei Olimpiára, a pályák nagy részét azonban használhatja a nagyközönség is. November 30-ig a bérleteket is olcsóbban adják, pl. a 30 eurós napijegy csak 25 euróba kerül.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE