Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Sok magyar kereste fel a kisebb szlovák terepeket

2006.12.16.
Sok magyar kereste fel a kisebb szlovák terepeket Már korábban beszámoltunk róla, hogy a zsolnai régióban található Valčianska dolina (Valcsai-völgy) síterepén februárban átadták a Doppelmayr új négyüléses felvonóját. Úgy tűnik a 240 millió koronás beruházás megnövelte a síterep vonzerejét.
Az öt éve működő síterep sikeres szezont zárt.

A Yeti névre hallgató vállalat üzemelteti a Valcsai-völgy síterepét, ahol az új lifttel megduplázódott a felvonók kapacitása. A síterep hét liftje óránként ötezer főt képes szállítani. A kevés pálya egyike az 1640 méter hosszú haladóknak szánt lejtő, amely már FIS minősítéssel is rendelkezik.

A legtöbben tavaly Karácsonykor keresték fel a síterepet, akkor több mint 2000 vendéget fogadtak. Tegyük hozzá, hogy akkor még az ülőlift nem volt kész. Az üzemeltetők szerint az egész szezonban 35 000 látogató érkezett, akiknek 55 százaléka szlovák, és 35 százaléka magyar vendég volt. A többi turista Csehországból és Lengyelországból érkezett.

Myto pod Dumbierom (Vámos)

Kicsit közelebb található hozzánk Myto pod Dumbierom (Vámos), amely a tervek szerint Karácsonykor kezdi meg az idei szezont. Az apró terep öt kilométer pályából és hat liftből áll. Ebből az egyik lift csak a gyerekeket szolgálja ki. A gyerekek fontos célcsoport, hiszen van itt síóvoda és síiskola is.

A sípályákat üzemeltető Ski Centrum vállalat terve az volt, hogy december elején a depóba próbálnak havat gyártani és fokozatosan elkezdeni a szezont, de ezt az időjárás meghiúsította. Az új terv itt is a karácsonyi nyitás.

Újdonság, hogy több mint 400 000 koronás költséggel egy új büfét építettek erre a szezonra. A három pályát kiszolgáló liftek összkapacitása 2800 fő óránként. A pályák közelében 400 vendégágy áll a szálláskeresők rendelkezésére.

Az említett vállalat 1995 óta üzemelteti a síterepet. Elmondásuk szerint átlagosan napi 350 síelő keresi fel őket, akiknek a nagyobb része, több mint 60% külföldről érkezik. A külföldiek közül a magyarok, csehek, lengyelek és ukránok jönnek a legtöbben.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 73 vendég és 3 regisztrált felhasználó látogatja.