Rózsahegy síterepe a Nagy-Fátrában található, összesen 11 kilométernyi sípályáját 10 lift szolgálja ki. A tavalyi szezon itt sem alakult a legjobban, de az idén valamivel biztatóbb a helyzet, annak ellenére, hogy a nagyobb havazás még várat magára, és a pályákon is inkább mesterséges havat találunk.
Lassan az ötvenedik havas napjukat ünnepelhetik a rózsahegyiek a decemberi nyitás óta. Az előző szezon mostoha körülményei között elért 84 napos nyitvatartást valószínűleg sikerül túlszárnyalniuk az idén. A látogatók száma is jobban alakul eddig. A tavalyi szezonban összesen 58.000 látogatót fogadtak a helyi pályákon, az idén eddig már körülbelül 40.000 síelő kereste fel a síterepet.
A több látogató óhatatlanul is több balesetet jelent. Az üzemeltetők tájékoztatása szerint eddig 70-80 balesetet szenvedtek el az ide látogató síelők és hódeszkások. A sérültek ellátását a hegyimentők csapata végzik. A több mint húsztagú csapat nagy része önkéntesekből áll.
A síterep is szenved az elmúlt hetekben Szlovákiát sújtó heves viharoktól, néha le kellett állítani a nyolcszemélyes kabinos, és a négyszemélyes ülőliftet. A síterepen jelenleg 60 centiméteres mesterséges hóréteg biztosítja a folyamatos üzemelést.