Már megszokott, hogy a FIS valamelyik tengerparti üdülőhelyen véglegesíti a következő szezon versenyeit, így történt ez most is június elején a szlovéniai Portorozban. Az előzetes várakozásokhoz képest egy-két kisebb változás történt a versenynaptárban, de nagyjából a várható menetrendet sikerült kialakítani.
Az előzetes hírek szerint a szokásos söldeni első futamot az idén egy héttel később rendezték volna meg, ez azonban az utolsó pillanatban módosult, így az idén is október 22/23-án kezdődik a versenysorozat a söldeni gleccseren. Utána a szokásos menetrend, Finnország (Levi), majd jönnek az észak-amerikai versenyek, és karácsony előtt végleg vissza Európába. Szintén tervben volt egy japán és egy dél-koreai technikai verseny megrendezése, de az idén már nem látogat a mezőny Ázsiába. Az ázsiai versenyek és egy második kirándulás Észak-Amerikába talán 2012/13-ban lehet aktuális, de finoman szólva, egyikért sem nagyon lelkesednek az európai csapatok.
A decemberi versenyek érdekessége, hogy az olasz Alta Badia hosszú idő után újra férfi szlalom versenyt rendezhet, és a két ünnep közötti női verseny rendezésében most Semmering helyett Lienz következik.
Az idén már két városi versenyt is rendeznek, a két, régi, bevált helyen. A 2012-es évet München nyitja az apró dombjával, majd február 21-én következik a moszkvai rámpás verseny.
Januárban, szokás szerint, 10 nap alatt lezajlik a három legnépszerűbb férfi verseny. A szokásos sorrendben követi egymást Wengen, Kitzbühel és a schladmingi esti verseny. Kitzbühelnek sikerült megmentenie a klasszikus kombinációs versenyét, továbbra is a lesiklás (a FIS által erősen óhajtott Szuper-G helyett) és a két szlalom eredménye számít. Schladming már a 2013-as VB rendezésére készül, ezért a VK záró versenyeit is itt tartják március 14. és 18. között. (Nem árt erre gondolni, ha a március 15-i síelésünket tervezzük!)
Az idén először került be a programba Andorra (Soldeu) a hölgyek részére, valamint 13 év után visszatérnek a férfiak svájci Crans-Montana síterepére februárban. Előtte a hölgyek és az urak is keleti túrára indulnak, amely a bulgáriai Banszkóban kezdődik, majd végre tesztelhetik a 2014-es olimpia pályáit Szocsiban, onnan pedig a már említett moszkvai városi verseny következik.
Ha nem marad el verseny, akkor az idei szezonban a férfiak 22 helyszínen és 46 versenyen, a hölgyek pedig 21 helyszínen és 42 futamon gyűjtögethetik a VK pontokat.