Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

A világ leghosszabb fedett sípályáját építik Dubajban

2015.08.04. MTI

A világ leghosszabb, 1,2 kilométeres fedett sípályáját építik fel Dubajban egy nagyszabású turizmusfejlesztési program keretében - írja a Gulf News internetes kiadása.
Így nézne ki a levegőből a fedett sípálya épülete
A Meydan One elnevezésű projekt részeként a világrekorder sípálya mellett többek között új bevásárlóközpont, egy 60 ezer fő befogadására alkalmas köztér, valamint egy 711 méter magas, ötcsillagos szállodának is helyet adó felhőkarcoló épülne fel, utóbbi a világ legmagasabb lakótornya lehet majd.

Emellett a tervek része egy 4 kilométer hosszú csatorna, egy 100 férőhelyes jachtkikötő, egy 25 ezer négyzetméteres fedett sportlétesítmény, 5,3 kilométernyi kerékpárút és futópálya, egy 9 kilométer hosszú sétány, valamint a világ legnagyobb, 420 méter hosszúságú táncoló szökőkútja.

A dubaji uralkodó, Mohammed bin Rasíd al-Maktúm sajtóirodája által bejelentett fejlesztés összesen 3,67 millió négyzetmétert érintene, a tervek szerint a beruházás első szakasza még a 2020-as dubaji világkiállítás előtt befejeződne. Az új létesítmények a világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa és a Mejdan lóversenypálya között valósulhatnak meg.

A világ jelenlegi leghosszabb, 640 méteres fedett sípályája a németországi Bottropban található. Dubajban 2005-ben nyílt meg az első ilyen létesítmény egy bevásárlóközpontban.

A közel-keleti emirátus 2020-ig szeretné a duplájára, évi 20 millióra emelni az országba érkező turisták számát.
KOMMENTEK
gabor65 | 2015.08.05. 14:41
Szeretek érdekes cikkeket olvasni de néha annyira szúrja a szemem néhány elírás. Az irótól kérdezem, hogy amikor írod akkor mit csinálsz közben? A vacsorát főzöd képzeletben? 3,67 millió négyzetkilométert érintene? Egy új világot építenek vagy mi? Magyarország területe 93.030 négyzetkilométer. Az emírségeké 83000 körül van. A khalifa meg a MEYDAN között meg van légvonalban kb. 3 km.
Bata Attila | 2015.08.05. 15:06
A cikket a Magyar Távirati Iroda készítette, sajnos amikor átvettük, a téves adattal együtt vettük át. Az eredeti angol szöveg alapján javítottuk.
tomfekete | 2015.08.06. 08:22
Kedves gabar65 !
A cikkben 3,67 millió négyzetmétert említenek, te pedig 3,67 millió négyzetkilométert írsz.
Milyen volt a "vacsora" ?
gabor65 | 2015.08.07. 21:18
Kedves tomfekete!

Ha látnád akkor a kommentem után oda van írva, hogy az eredeti angol szöveg alapján javították. Elmagyarázom mert látom ez neked nem érthető. Amikor én olvastam akkor még négyzetkilométer volt írva. Aztán megírtam a kommentem. Ezután gondolom az oldal szerkesztője elolvasta az eredeti szöveget és javították a helytelen adatok négyzetméterre. Úgy tippelem, hogy nem szerették volna bennehagyni a hibás négyzetkilométert és a javított négyzetmétert is ezért te már csak a helyes négyzetmétert láthatod amiből jogosan következtethesz arra, hogy nem tudok olvasni. Remélem sikerült kimerítő magyarázatot adnom.
Bélapó | 2015.08.10. 23:26
Én rögtön kispekuláltam, hogy mi volt az eredeti állás! Én úgy javítottam volna, hogy elhagyom a milliót és hagyom a kilométert. Azért 3,67 négyzetkilométer sem kevés de hát kell is az 1,2km hosszú sípályához! A sípályát felvettem a bakancslistámra! Még mielőtt a sok okostojás beszólna, tudom, hogy kérdéses, de optimista vagyok. majd kirakom a +70-et

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.