Richard Permin francia síelő, legtöbbször freestyle és freeride műsorokban szerepel. A most 33 éves Permin 18 éves kora óta profi síelő, vagyis a síelésből tartja el magát. Kezdetben mások filmjeiben szerepelt, az utóbbi időben azonban már saját alkotásokkal jelentkezett, mint a mostani háztetős síelés.
h i r d e t é s
Három évvel ezelőtt már nekiállt elkészíteni ezt a filmet, azonban akkor rögtön a második forgatási napon baleset érte. Az egyik ugrásnál rosszul landolt a tetőn és mindkét bokáját eltörte. Az idén kétszer is visszatért Avoriaz (Portes de Soleil régió) síterepére, hogy mégis csak elkészüljön ez a 4 perc 20 másodperces alkotás.
Tényleg erre mondják, hogy ezt nem szabad utánozni, vagy ezt nem szabad otthon megpróbálni. Először is, macerás. Permin januárban és áprilisban is három hetet töltött a síterepen forgatással, amelyben rengeteg ember segítette. Közel 40 napot dolgoztak a síterepen, és próbáltak újabb és újabb trükköket és érdekes nyomvonalakat kitalálni.
Aztán a sok, de rövid felvételeket valahogy össze kellett illeszteni. Talán az egész folyamat legnehezebb része volt, hogy a különböző helyeken is időben felvett rövid részek egy folyamatosan pörgő filmé álljanak össze.
Ezek után mindenik döntse el a fenti film láttán, hogy milyen lett a végeredmény.