Nagy-Britanniában augusztus elejétől engedélyezték, hogy a fedett sípályák ismét vendégeket fogadjanak. Mivel fedett létesítményekről beszélünk, elég lassan ment az engedélyezés. Természetesen külön szabályokkal lehet síelni a koronavírusos időszakban.
h i r d e t é s
Az Alpok síterepeinek márciusi bezárásával egyidőben a britek is elbúcsúzhattak a hazai síelésüktől, fedett pályákon. Bár a skót hegyek még fogadtak síelőket szabadtéren, de az országban épült szépszámú beltéri sípályákat hamar bezárták.
Helyzetkép a héten
Nagy-Britanniát is erősen érintette a vírus, így sokáig szó sem lehetett az újranyitásról. Az utóbbi időben egyre jobbak a mutatók az országban és folyamatosan került előtérbe a nyitás. A fedett pályák már július végi nyitásra készültek, de akkor a kormány még elhalasztotta a kezdést.
Ezeket a szabályokat kell betartani
Augusztus első hete óta folyamatosan nyitnak a pályák, és természetesen egyre többen érkeznek. A szabályok kissé változtak. A jegyeket az interneten kell vásárolni. Öltöző nincs, már beöltözve kell érkezni és távozni. A maszk viselete mindenhol kötelező, kivéve a büfékben. Felszerelést lehet bérelni, azokat a személyzet minden használat után fertőtleníti. A többi fontos intézkedés a fenti videóban látható.