Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Bajban a bécsi síterep, idén még ki sem nyitottak

2015.02.12. Bata Attila

Pénzügyileg egyre nagyobb bajba került a bécsiek síterepe, a Hohe-Wand-Wiese. A tavalyi gyenge szezon után az idei sem hozott több szerencsét. Annak ellenére, hogy a városban, de a hegyen is volt már havazás, még mindig nem tudtak kinyitni az idei szezonban.
Az üzemeltetők legnagyobb gondja az időjárás. Hiába vannak néha nagy havazások, az még nem elég. A múltkori előtt is túl meleg volt a talaj, így a hó nem maradt meg, utána pedig túl hamar érkezett az enyhülés. Január elején lett volna egy jó kis periódus, amikor megfelelő hidegben lehetett volna havat gyártani, akkor meg a lassan 20 éves hógyártó rendszerük csődölt be.

Hiába a bécsi havazások (pl. 2015. 02. 09.), még sincs elég hó
Az idei szezonban, lassan már február közepénél tartunk, még egyetlen napon sem tudott kinyitni a Hohe-Wand-Wiese síterepe. Az utóbbi napokban legalább annyi hó összegyűlt, hogy az alsóbb részen lehetett szánkózni, a szülők szemmel tarthatták a gyerekeiket, így végre a büfé is kinyithatott kuncsaftok reményében.

Pályamunkák a tavaly februári nyitás előtt
Pályamunkák a tavaly februári nyitás előtt
A sípálya a város tulajdona, de kiadta üzemeltetésbe. Az üzemeltető komolyabb beruházásokról nem is álmodhat, talán a hóágyúzás feltételeinek a javításához járulna hozzá az önkormányzat. Az idei szezonban már semmi sem változik, csak az a biztos, hogy a következő szezon előtt a város és az üzemeltető képviselői leülnek egymással megbeszélni a síterep sorsát következő pár évre.
KOMMENTEK
Fetzer Robi | 2016.01.12. 11:09
Azt hiszem, erre a terepre sípályaként már keresztet vethetünk, erre a szezonra már a bobpályát sem szedték össze. :-(
Bata Attila | 2016.01.12. 15:34
majd lesz erről egy cikk hamarosan. Az üzemeltető 2011-ben átvette az önkormányzattól. Tavaly tönkrement a hóágyúrendszer. Saját maga, saját pénzből nem akarja felújítani. Az önkormányzat nem ad pénzt. Patt helyzet. Csak nagy havazás után lesz itt valami.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.