Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Négyüléses felvonó a felső-stájer Brunnalmon

2008.11.26. Stánicz Balázs

Négyüléses felvonó a felső-stájer Brunnalmon Az eddig mókás és egyedi pályajelző-tábláiról híres Brunnalm nagy lépést tett előre; új négyülésest épít a nagyszerű lejtőihez és a hóágyúrendszert is kiépíti, így egyik pálya sem marad hó nélkül. A völgyben ifjúsági szálló nyitotta meg a kapuit.
Új ülőfelvonóval gazdagodik a családias felső-stájer síterep. Mielőtt belemennénk a részletekbe, először tisztázzuk, hol is található Brunnalm, hiszen a magyar fülnek vélhetően nem cseng olyan ismerősen a név. Holott Semmeringtől bő harminc kilométerre található; az S6-os gyorsforgalmi út mentén az impozáns Veitschalpe tövében.

NÉGYÜLÉSES A KÉNYELEM ÉRDEKÉBEN

Igazándiból a felvonónak már tavaly el kellett volna készülnie, akkor azonban az időjárás és a bürokrácia is közbeszólt. Először igen elhúzódtak a különféle hatósági vizsgálatok; nevezetesen a lavinavédelemmel és a föld alatt vízforrásokkal kapcsolatos engedélyek. Ráadásul még a korán érkezett tél is nehezítette a helyiek munkáját; szeptember elején egy méteres hó hullott Brunnalmon és tetőzve a bajt a síterepre vezető útra lavina zúdult, így néhány napig még a külvilágtól is elzárva volt. Október elején ismételten méteres hóval köszöntött be a tél, és ezzel végérvényesen megpecsételte a munkálatokat.

Idén a szükséges engedélyek már kora nyárra meglettek, így el is kezdődtek a fejlesztések. Kétségtelenül a legnagyobb szenzáció a négyüléses, már csak azért is, mert eddig Brunnalm amolyan határközeli „old-school” síparadicsomként volt számon tartva, ugyanis kínálatában csak húzófelvonók szerepeltek. A mostani fix ülőliftekkel ellátott franciaszékes, tehát mérföldkő Brunnalm történetében. Az új négyüléses a Brunnalm tányéros felvonó aljától fog indulni, hogy mintegy keresztben átszelje a pályarendszert és a túlsó végén (pályatérképen baloldalt) üzemelő, szintén csákányos Sonnkogellifthez lyukadjon ki. A korábbi tervekkel ellentétben azonban nem a Sonnkogellift felett, hanem az alatt fog végződni a végállomása. Az üzemeltető elmondta, hogy a korábbi három húzólift egyikét sem szerelik le, csupán az egyik csákányosból tányéros lesz, így azok továbbra is üzemelni fognak.
    A négyüléses adatai:
  • Völgyállomás: 1064 m
  • Hegyállomás: 1368 m
  • Szintkülönbség: 304 m
  • Hosszúság: 1160 m
  • Kapacitás: 1800 fő/óra
A liftfejlesztés keretében a korábbi Brunnalm csákányos felvonót új tányéros felvonó váltja fel. Ezzel az újdonsággal elsősorban a kezdőbbeknek és a gyerekeknek szeretnének az üzemeltetők a kedvében járni.

HÓÁGYÚK AZ ÖSSZES SÍPÁLYÁRA

Jelentősen bővítik a hóágyúrendszert – igaz erre nincs olyan égető szüksége a természetes hóban mindig bővelkedő síparadicsomnak - , az összes pálya hóágyúzható válik, így ha Holle Anyó szabadságát tölti a technikán a sor. Összesen 27 hóágyút és 11 lándzsás hókészítő várja a hidegebb hőmérsékleteket, hogy minél előbb fehér köntösbe öltöztessék Brunnalm kellemes lejtőit.

ÚJ SZÁLLÓ A VÖLGYBEN

Lent a völgyben sem tétlenkedtek, Veitschen a nyáron 150 fős ifjúsági szállót építettek a diákok és a családok részére, ami a színvonalát tekintve Ausztria egyik legjobbja. Aki a hagyományos diákszállókhoz szokott az kellemeset fog csalódni; kétágyas-, és családi szobák, részben apartmanok, lift, kávézó, internetkávézó, játszószoba és gyermekmegőrző is színesíti a kínálatot. Ráadásként a szállót összekötötték a Veitsch-i élmény-, és wellnessfürdővel, amit nemrég újítottak fel.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE