Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Carvinglécekkel kevesebb lett a baleset

2008.12.18. Bata Attila

Carvinglécekkel kevesebb lett a baleset A síeléssel kapcsolatban gyakorta jelentett meg tanulmányokat az innsbrucki egyetem sporttudományokkal foglalkozó intézete. Legutóbbi kutatásaik szerint a carvinglécek megjelenése óta egyre kevesebb a baleset a sípályákon.
A 2007/2008-as szezon baleseteinek a statisztikáit böngészve egyből szembetűnik, hogy a balesetek szenvedő alanyainak 80 %-a síelő volt, a maradék egyötöd pedig hódeszkás. Az is elgondoltató, hogy a bekövetkezett bukások 87%-a tiszta időjárási körülmények között és a délutáni órákban történt.

Pusztán matematikai számítások alapján kijelenthető, hogy átlagosan 1000 síelt napra 1,3 baleset jut. Vagyis az a síelő, aki évente két hetet síel, az valószínűleg 55 év alatt egyszer belefuthat egy kisebb-nagyobb balesetbe (14 x 55 x 1,3). Tíz évvel ezelőtt ugyanez a szám 1,43-at mutatott, az utóbbi tíz évben kilenc százalékkal csökkent ez a szám.

A balesetek 70%-a következik be napsütéses időben, széles pályákon, és nedves, tapadós hóban. A balesetek egyharmada kék pályán, 58 %-a pedig piros pályán történik, így nem árt óvatosabban közlekedni a piros pályákon. A balesetek kétharmada délután történik, amely a tanulmány szerzői szerint a fáradtságnak és a romló pályáknak köszönhető. Minden tízedik esetben következik be igazi karambol, amikor két síelő ütközik egymással.

A síelők általában komolyabb sérülésekkel számíthatnak a balesetek következményeképpen, a leggyakoribb sérülés a térdízületet éri, az esetek 39 százalékában. A hódeszkások legtöbbször a karjukon (41%) sérülnek meg, majd a hát-, nyak-, és vállsérülések a leggyakoribbak.

Érdekes, hogy térdsérülést a hölgyek kétszer olyan gyakran szenvednek el (54%), mint a férfiak (27%). Fejsérüléseket, amely az összes baleset 10 százalékát teszi ki, inkább a férfi síelők és hódeszkások szednek össze, annak ellenére, hogy jóval több férfi hord bukósisakot, mint hölgy. Több hódeszkás, mint síelő és több helyi lakos, mint turista visel bukósisakot síelés közben. A tavalyi évben a balesetet szenvedettek átlagos életkora 33 év volt.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE