Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Donovaly decembertől várja a magyar síelőket is

2022.11.20. sielok.hu

A magyarok egyik kedvenc szlovákiai síközpontjában idén is biztosan megkezdődik a szezon. A tervek szerint december elején.
Telemix felvonó: zárt kabinokban vagy nyitott üléseken is utazhatunk
Telemix felvonó: zárt kabinokban vagy nyitott üléseken is utazhatunk
Akinek a halálhírét keltik, az bizony sokáig él. Nyár óta mást sem hallunk, csakhogy kinyitnak-e a szlovák síterepek és vajon lesz-e idén síelés. Donovalyban ez hivatalosan régen eldőlt, amikor meghirdették a szezonbérleteket (eléggé jó áron), de már előtte is lehetett oktatásra jelentkezni 2022-23 telére. Úgyhogy, az idén biztosan nem marad el a síszezon, amely remek hír az előző két év járványügyi korlátozásai után. Az is biztosnak látszik, hogy senki sem akar semmilyen járványügyi korlátozást bevezetni az idén.
A síterep elkészítette angol nyelvű beharangozóját a 2022/23-as szezonra
Ha már az áraknál tartunk, jegyezzük meg, hogy szinte minden síterep árat emel az energiaárak drágulása miatt. Donovalyban a szlovákiai infláció alatt emelkednek idén a bérletárak, de a síközpont többi szolgáltatását a tavalyi árakon kínálja. Napijegyeknél és bérleteknél ne várjunk a vásárlással a csúszás előtti utolsó pillanatig. Elővételben, az interneten vásárolva akár napi öt euróval is olcsóbb lehet a napijegy főszezonban.
Esti síelés főszezonban naponta (Kép: Marek Hajkovsky / DONOVALY Park Snow)
Esti síelés főszezonban naponta (Kép: Marek Hajkovsky / DONOVALY Park Snow)
Az idei szezonban is maradnak a korábban népszerű szolgáltatások, amelyekből a fenti videóban is láthatunk ízelítőt. Tavaly népszerűvé vált a "Fresh Track" , amikor korán reggel, a többi síelő előtt, a frissen előkészített pályákon, tömeg nélkül lehet húzni az íveket. A másfél órás síelést fél kilenctől egy kiadós reggeli zárja a pálya mellett.
Frissen előkészített pályák kora reggel (Kép: Marek Hajkovsky / DONOVALY Park Snow)
Frissen előkészített pályák kora reggel (Kép: Marek Hajkovsky / DONOVALY Park Snow)
Az idei szezon újdonsága, hogy a Zahradiste oldalon kapukkal tűzött versenypályát (Race Track) alakítottak ki, ahol a célban az időnket is megtudhatjuk, így hamar kiderülhet, hogy ki a leggyorsabb a társaságban.

Donovaly szokás szerint azokat is várja, akik nem csak a lejtőkön akarnak lecsúszni. Egyre népszerűbb a sífutás , főszezonban 25 kilométernyi karbantartott pálya várja ennek az egészséges sportnak a hódolóit. Ha mégis a meredekebb lejtőket választanánk, de lécek nélkül, akkor az idén bérelhető a Snooc Ski és Cart. Az előbbi olyan, mint amikor a szánkót keresztezik a síléccel (pl. snowbike), az utóbbi elől vastagabb talpat kapott, hátul pedig gumikerekeken száguld. Mindkét ülőalkalmatosságot érdemes kipróbálni egy-egy csúszásra!
Egyre népszerűbb a sífutás és a sítúrázás a környék hegyeiben
Egyre népszerűbb a sífutás és a sítúrázás a környék hegyeiben
A szezon tehát decemberben kezdődhet, és mivel a magyarok körében felkapott síterepről van szó, így az első napoktól egészen szezonzárásig többször is beszámolunk az érdekességekről.

Szezonbérlet árak

2022.10.10-én 10 órától kezdték meg a szezonbérletek árusítását, akkor 199 eurós árral. Az ár a szezonhoz közeledve emelkedik, december 23-ig 299 euróért kapható. Az elővételben vett szezonbérlet már 6 nap után már behozza az árát. Sőt! Még hamarabb, ha azt is beleszámoljuk, hogy az esti síelésre is érvényes. Az pedig csak hab a tortán, hogy a síbérlettel egész nyáron lehet lanovkázni a Nova Holá oldalon. Ezen felül, a szezonbérlettel rendelkezők a síterep vendéglőiben 15%-os kedvezménnyel fogyaszthatják a helyi specialitásokat.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Gothal Rezort
Néhány éve épült üdülőházak és apartmanok a Liptói fenyőerdők szomszédságában, Donovalytól 12 km-re. Wellness szolgáltatások: uszoda, medencék, szaunavilág, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Apartments Racek
Az Apartments Racek 2 db apartmanháza Donovalyban a síliftek mellett található. Összesen 4 db apartmant kínál 7-7 fő részére önellátással. Minden apartman 2 hálószobából, 1 nappaliból, konyhából és fürdőszobából áll.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Villa Gloria csillagcsillagcsillag
Felújított panzió Donovaly Nová Hola oldalán, 300 méterre a legközelebbi lifttől. Háromféle szobatípus 2-4 fő részére modern berendezéssel, LCD TV-vel és wifi internettel. Ellátás: reggeli.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.