Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Eddig 900-an regisztráltak a nagy-hideg-hegyi futására

2013.11.06. MTI

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szombaton ismét megrendezi nagy-hideg-hegyi futónapját. A sportágban hagyományosan ez a kb. 7,5 kilométeres verseny szimbolizálja a téli felkészülés megkezdését.
A szervezet honlapja alapján az eseményre közel 900-an regisztráltak előzetesen, de nevezni még a verseny napjának reggelén, a helyszínen is lehet.

Az olimpiai bajnokok közül Szabó Gabriella biztosan ott lesz a rajtnál.

"Már négy hete elkezdtem az alapozást, rengeteget eveztem és futottam, nagyon jó formában vagyok - mondta a G4S Honvéd kajakosa, aki 2010-ben egyszer már lefutotta a nagy-hideg-hegyi távot. - Bár szeretem a hegyi futásokat, nem volt könnyű. Az utolsó 300 méter olyan meredek, hogy gyalogoltam néhány lépést, mert nem tudtam, hogy pontosan milyen messze van a cél. Idén szerintem jobban fog menni, ezen a héten lazább az edzéstervem, így pihenten állok oda a rajthoz."

A szervezők idén is értékes tárgynyereményeket adnak át: a résztvevő kajak-kenu szakosztályok között az MKKSZ egy-egy K-1 és MK-1 kajakot, valamint C-1 és PC-2 kenut sorsol ki. A sorsoláson azok az egyesületek vehetnek részt, akik legalább öt fővel indultak a futáson.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.