Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Egy apró salzburgi síterep megmenekült a bezárástól

2019.10.01. Bata Attila

Jó hír az apróbb síterepek kedvelőinek, a salzburgi Hahnbaum (St. Johann) megmenekült a bezárástól.
St. Johann-Hahnbaum síterepe ugyan a Ski Amadé, vagy azon belül a szűkebb régió, a Snow Space része, de kicsit távolabb helyezkedik el az összekötött sípályák forgalmától. Hétkilométernyi pályáját három sílift szolgálja ki, köztük egy kétszemélyes ülőlift, amely az egész síterepnek a motorja.
A síterep a környék sítérképén
A síterep a környék sítérképén
Ez a motor kissé elavult már. Nem csoda, hiszen 1950. december 22-én adták át, akkor még Ausztria legmodernebb síliftjének számított. Közel 70 év alatt azért eljárt felette az idő, még úgy is, hogy 43 évvel ezelőtt egyszer felújították, azóta változatlan állapotban szállította a vendégeket.

A szállításban sem egy rakéta, az 1753 méteres távot és 509 méteres szintkülönbséget (619 m - 1128 m) kb. 16 perc alatt tette meg. Szóval, idős, elavult és a fenntartása vitte a pénzt. Az év elején a helyi önkormányzati választások egyik témájává vált a sorsa, és a polgármester eldöntötte, hogy a közösség nem finanszírozza tovább néhány ember drága kedvtelését. Eldöntötték, hogy bezárják a liftet, amely szinte egyet jelentett a síterep végével is.
A csákányos és mellette az ülőlift
A csákányos és mellette az ülőlift
A helyiek azonban nem nyugodtak bele, és a "néhány emberből" közel négyezren írták alá a petíciót, amelyben a lift üzemeltetésének folytatását kérik. Érvelésüket természetesen nosztalgikus és szívhez szóló okok vezették. Egy apró síterep, amelyen nyugodtan tanulhat mindenki síelni, a régió egyik titkos kincse, és hasonló érvek, amelyekkel nehéz vitatkozni. Aki pedig csak a számokat nézné, annak megüzenték, hogy Ausztria egyik leggazdagabb régiójáról beszélünk, nem lehet, hogy nincs pénz egy ilyen fontos intézmény fenntartására. 
KOMMENTEK

Szállástippek
Tauernresidence Radstadt
Új építésű apartmanház 2-8 fős apartmanokkal és közös wellness részleggel Radstadt síterepétől mindössze 1,5 km-re. Kocsival néhány perc alatt Schladming sírégió, Flachau/Wagrein és Obertauern is elérhető!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Happy Flachau apartmanok
Az apartmanház Flachau központi, ám mégis nyugodt részén várja vendégeit, a StarJet 1 felvonótól kb. 300 méterre és 100 méterre a legközelebbi pékségtől. Szauna és infrakabin is kényezteti a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hideaway Dachstein West
2022 decemberében megnyílt új apartmanház, alpesi környezetben Dachstein West síterep annabergi A1-es felvonójától 8 km-re. 4-6 fős kényelmes, tágas apartmanokkal és 8 fős Penthouse lakással és wellnessel várja vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.