Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Egyre több turistát vonz a Magas-Tátra

2016.09.20. sielok.hu

A magas-tátrai régió számára a végéhez közeledő idei nyári idény az egyik legsikeresebbnek számít Szlovákia önállósodása óta – nyilatkozta a Región Vysoké Tatry körzeti idegenforgalmi szervezet (OOCR) ügyvezető igazgatója, Andrea Žigová, hozzátéve: az utóbbi hónapokban több százezren keresték fel ezt a térséget.
Kép: Vysoké Tatry - Hory zážitkov
Kép: Vysoké Tatry - Hory zážitkov
A szervezet azonban még nem rendelkezik a szünidei hónapokra vonatkozó hivatalos adatokkal. Žigová elmondta: az előzetes becslések alapján állítható: úgy az egy-egy napra érkező alkalmi látogatóik, mint a szállóvendégeik száma jelentősen nőtt. Ez az OOCR-ben tömörülő önkormányzatok (Magas-Tátra, Poprád, Csorba község) által beszedett helyi adó nagyságából is kiderült.

Vendégeik közel 60 százalékát a szlovák turisták képezték. A külföldiek közül pedig Žigová szerint a legnépesebb csoportot a csehek és a lengyelek alkották. "Rajtuk kívül német, magyar, izraeli, nagy-britanniai, valamint japán, ausztráliai, koreai és kanadai turistáink is voltak" - tájékoztatott.

Vysoké Tatry - Hory zážitkov
Vysoké Tatry - Hory zážitkov
Úgy véli, hogy a látogatottság növekedésének kedvező mivoltához a hegyvidék szépségén kívül a világszerte romló biztonsági helyzet és az a tény is hozzájárult: sok szlovák és cseh polgár Szlovákiában kívánt üdülni, amihez a kellemes nyári időjárás, valamint a teljeskörű minőségi szolgáltatások, illetve rendezvények (főként az ún. Medve Napok), közkedvelt családi programok gazdag választéka is adott volt - írja a Szlovákiai Magyar Televíziós Portál.
KOMMENTEK
bouquetk | 2016.09.21. 12:04
A Tátra sajnos a főidényben betelt. Tumultuózus jelenetek a népszerű hágókon, csúcsokon. A Tengerszem csúcson annyian vannak egy szép nap, hogy nem lehet elférni. Persze vannak időszakok, és helyek ahol még lehet élvezni az igazi Tátrát, de az tiltott időszak, és nem jelzett utak, ami tilos.
pistamester | 2016.09.23. 20:28
Nem csak a Rysy-n, hanem a Kriván-on is embertömeg, még hétköznap is. Mellette hétvégén gyakorlatilag lehetetlen parkolni Tátralomnicon, a Tarajka-i siklóra órás sorbanállás...
E mellett a Tátrai villamoson tömeg, alig lehet felférni, a Csorba-tói fogaskerekűn olyan utaslemaradás, hogy csak pislog az ember....

Egyszóval a jelenlegi infrastruktúra már alig bírja kiszolgálni az igényeket, és a hegyeken is iszonyat tömeg van....

Szállástippek
Penzion Cikovsky
Teljesen felújított panzió igényes és modern szobákkal és reggelis ellátással a Magas-Tátrában, Tátralomnic sípályáitól 4,5 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grandhotel Stary Smokovec csillagcsillagcsillagcsillag
A Budapesttől kb. 270 km-re található szecessziós stílusban épült Grandhotel Stary Smokovec Ótátrafüred központjában található 1.018 méter magasan. A Hrebienok sikló kb. 100 méterre található a hoteltől, és kb. 10 perc alatt érjük el a Tátralomnici sípályát autóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grand Hotel Bachledka csillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív hotel közvetlenül Bachledka sípályáinál, Zdiar (7 km) és Tátralomnic (15 km) közelében. Egyedi szobák szép panorámával, étterem, tematikus vacsorák, wellness részleg medencével és ötféle szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.