Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Elárverezik a régi sílift székeit Tirolban

2019.03.11. Bata Attila

Igazi sítörténelmi pillanat vette kezdetét a hétvégén a tiroli Lechtal (Jöchelspitze) síterepén. Negyven év szolgálat után leszerelik a kétüléses liftet, a székeket pedig elárverezik az interneten.
Idén járt utoljára a kétszemélyes
Idén járt utoljára a kétszemélyes
Egy apró kis tiroli síterepről beszélünk, annak is az 1979-ben épült liftjéről, amely maga is egy csoda, hiszen 40 éven keresztül szolgálta a síelőket.

2007-ben volt ok izgalomra a síterepen, főleg gazdasági problémák miatt, de a csőd szélére sodródott síterepet átvette a vorarlbergi Warth síterepe üzemeltetésre, és ezzel a gondok meg is oldódtak.

A síterep nagyságára jellemző, hogy a jó öreg kétülésesen kívül még egy húzóliftje van. Télen 6-8 alkalmazottal, nyáron pedig négy munkatárssal állják a sarat. És akkor most képzeljük el, hogy idén ide építenek egy nyolcszemélyes új liftet.

Majdnem a tervek szerint alakult minden. Március 10-én már előre meghirdették a régi sílift utolsó útját, azonban a 110 km/órás viharos szél miatt a búcsúút elmaradt. Valószínűleg örökre, mert mától már neki is állnak elbontani a régi liftet. Minden megújul, új állomásokat is építenek alul-felül.

A régi lift a 40 év alatt 58 ezer munkaórát teljesített, ezalatt a székek olyan távolságot tettek meg, amellyel 18-szor lehetne körbejárni a Földet.

A régi lift székeit az interneten lehet megvenni. Kb. 170 darab kétszemélyes széket árulnak 100 eurós áron, de ha valaki valamilyen nemes célra szánja, akkor már 50 euróért is viheti.

Természetesen 40 év nagy idő, azóta alaposan fejlődtek a liftek. A réginek még 15 perc kellett a csúcsig, az új, nyolcszemélyes ezt a távot már 5 perc alatt megteszi. Az új lift 6,6 millió euróból készül, a tervek szerint ősszel adják át. Érdekesség, hogy a mai mindenszínű liftek világában egy kicsit kilóg majd a sorból, hiszen itt minden szürke lesz.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.