Hosszú huzavona után pont került a vita végére. Tegnap a Nemzetközi Sí Szövetség eldöntötte, hogy Marcel Hirscher a szezonban 20 alkalommal kaphat szabadkártyát, így elvileg semmi nem akadályozza meg abban, hogy rajthoz álljon a szezon első világkupa versenyén.
A jelenleg 35 éves Hirscher 2019. március 17-én versenyzett utoljára. Kétségtelenül, minden idők egyik legjobb síelőjének számít, hiszen két olimpiai bajnoki címe mellett hétszer lett világbajnok. A világkupa sorozatban az összetett kristálygömböt egymás után nyolcszor nyerte meg, ez a bravúr másnak eddig nem sikerült.
Az elmúlt éveket jobbára azzal töltötte, hogy saját márkájú sílécét (Van Deer) népszerűsítette. Hirscher édesanyja holland, ez a márka nevében található szójáték egyik magyarázata, valamint így sikerült könnyen országot váltania, és az idei szezontól osztrák helyett holland színekben versenyeznie.
Persze, Hollandia nem Ausztria a síelés tekintetében. Ez tavasszal is kiderülhetett, amikor telefonon próbált pályát foglalni egy holland beltéri sípályára, de simán elhajtották. Aztán személyesen bementek és megkapták a pályát. Az más kérdés, hogy egy percet sem edzettek, mert a hóvastagság nem felelt meg a kívánalmaiknak.
Új-Zélandon augusztusban
Tavasszal úgy sejtettük, hogy Hirscher a nyáron új-zélandi versenyeken készül fel és gyűjtögeti a pontokat, hogy minél előkelőbb rajtszámmal indulhasson. El is utazott a déli féltekére, de versenyen nem indult. Indulás előtt tudta meg, hogy a FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) szabadkártyát biztosított számára, így igazából nem volt szüksége azokra a pontokra.
A szabadkártya más sportágakban is ismert kedvezmény. Azok kapják, akik korábbi eredményeik alapján nem kvalifikáltak a versenyre, tehát nem jogosultak az indulásra, de a rendezők kivételt tehetnek velük. Nagyon látszott, hogy a döntést direktbe Hirscherre szabták, többen is hevesen tiltakoztak ellene, köztük az osztrák szövetség is. Az indok, hogy a szabadkártyához kedvező rajtszám is jár, amely előnytelen helyzetbe hozná a fiatal versenyzőket.
Az utóbbi napokban úgy tűnt, hogy a FIS a tiltakozások hatására eltörli a szabadkártyát, aztán kompromisszumos döntés született. Egy szezonban 20 alkalommal lehet élni vele, de minden verseny előtt külön engedélyt kell kérni. Vélhetően Hirscher elégedett ezzel a döntéssel, hiszen a legfontosabb versenyeket „reklámozhatja” lécét, amely számára most már fontosabb lesz, mint egy előkelő helyezés megszerzése.
Annál is inkább, mert senki sem tudja, hogy milyen formában lehet. A Hirscherrel nem éppen baráti svájci sajtó szerint nem a legjobban. Azt írták, hogy Új-Zélandon Alice Robinson is gyorsabb volt nála. Ezt az osztrák médiában Hirscher is elismerte, bár hozzátette, hogy az új-zélandi kirándulás inkább a felszerelés teszteléséről szólt, mint a formába hozásról.
Stubai-gleccseren a héten - Max Franz (b),és Marcel Hirscher (j)
Alice Robinson persze egy remek síelő, ha az állandóan kockáztató üzemmódban síelő hölgynek néha sikerül óriásműlesiklásban két egyformán remek futamot mennie, akkor szinte garantált a dobogó. Ne felejtsük el, hogy egész nyáron havon készülhet saját országában, így előbbre tart a felkészülésben sok versenyzőnél. Ha már Sölden, akkor emlékezhetünk rá, 2020-ban már nyert itt, akkor 18 évesen.
Hirscher jelenleg a Subai-gleccseren gyakorol. Formájáról biztosan többet megtudunk a következő hetekben, hiszen a sívilág krémje ellepi a tiroli gleccsereket, így a vetélytársak is láthatják őt edzés közben. Az október 27-i söldeni indulásban a nagy durranást az jelenti, hogy a legjobb 30 után 31-es rajtszámmal indulhat, amely biztosan jót tesz majd a közvetítés nézettségének és a helyi jegyeladásoknak.
Hirscheren kívül több országváltás is történt az idén. Még kettőről érdemes említést tenni. Az eddigi norvég Lucas Braathen egy év kihagyás után az idén már brazil színekben indul. 2021-ben ő is nyert már Söldenben, 2023-ban pedig a világkupa legjobb szlalomosának bizonyult.