Elfelejtett hősök: aki saját kezével hordta el a hegyet

Dashrath Manjhi neve mostanra már fogalom lett Indiában, de nem volt ez mindig így. A nagyon alacsony kasztból származó férfi története halála után lett ismert. Indiában a kasztrendszer határoz meg sok mindent. A kaszt egy zárt csoport, amelynek tagjai öröklik a kiváltságokat. Tehát a gazdagok gazdagok, a szegények pedig szegények maradnak. Az egyik legszegényebb kaszt tagja volt Dashrath Manjhi is. A Musahar kaszt tagjai az indiai Bihar államban alig rendelkeznek földdel, csak abból élnek, amit a földön találnak, gyökereket, csigákat, vagy patkányt esznek, innen származik a kaszt neve is. Az 1,3 milliós réteg alig 1 százaléka írástudó.

Ilyen körülmények között tengette életét Dashrath Manjhi, aki jórészt abból élt, hogy a hegy másik oldalán található ültetvényekre járt át dolgozni. A földrajzi viszonyok sok gondot okoztak a helyieknek, Dashrath Manjhi faluja és a központnak számító másik, nagyobb település csak 8 kilométerre volt egymástól légvonalban, de egy sziklás hegy emelkedett közéjük, így csak egy 70 kilométeres kerülővel lehetett eljutni egyikből a másikba. Vagy aki bátor volt, átvághatott a hegyen, amely elég nehéz feladat volt, még normális időben is veszélyes volt, nem beszélve az időjárás viszontagságairól.

A baj is ezért következett be. Dashrath Manjhi a hegy másik oldalán dolgozott, amikor felesége vizet vitt neki a hegyen keresztül, de elcsúszott és lezuhant az egyik szikláról. Balesete után a férje segítséget kért az indiai kormánytól egy hegyi átjáró megépítésére, de csak visszautasítást kapott, hiszen az elmaradott indiai környék fejlesztése a fontossági lista legvégén szerepelt. Dashrath Manjhi elhatározta, hogy saját maga vágja át a hegyet, hogy többé ilyen baleset senkivel se forduljon elő. Először mindenki bolondnak nézte, amikor kecskéit eladta, és a pénzért vett vésővel, kalapáccsal, és lapáttal nekilátott a szikla elbontásának.

Többé nem járt sehová dolgozni, csak a hegy áttörésére koncentrált. Közben újabb tragédia történt. A beteg feleségét nem tudták időben orvoshoz vinni; mialatt megkerülték a hegyet, a felesége belehalt a betegségébe. Ezek után már tényleg megszállottként dolgozott a sziklán. Ahogy telt az idő, már a helyiek is kezdték tisztelni, néhányan szerszámokat vettek neki, időnként még segítséget is kapott a bontásban.

Végül is 22 évnyi, éjjel-nappali megfeszített munka után elkészült az átjáró. Dashrath Manjhi összesen 110 méter hosszú, majdnem 8 méter magas és 9 méter széles járatot vésett a hegy sziklájába puszta kézzel, a modern technika minden segítsége nélkül.

Amikor az átjáró elkészült, kerékpárral vagy motorral is nyugodtan át lehetett hajtani. Környékbeliek ezrei lettek hihetetlenül hálásak neki, hiszen lerövidült az út az iskolába, a munkahelyekre és az orvoshoz is. A régi hetven kilométeres útvonal nyolc kilométerre csökkent.

Dashrath Manjhi 2007 augusztusában hunyt el, ekkor már az állam is érezte, hogy adóssága van, és India állta a temetés költségeit.