Farkas Norbert elégedett. Élete első olimpiáján teljesítette a saját maga által kitűzött célokat, a Szocsiban töltött egy hónap alatt többet fejlődött, mint amúgy fél év alatt. Ugyanakkor azt is bevallotta, most, hogy vége az ötkarikás játékoknak, érez egy kis ürességet – hiányzik neki az olimpia.
Ilyennek képzelted életed első olimpiáját?
Nem képzeltem semmilyennek, csak nagyon vártam. De nem okozott csalódást, sőt… Hatalmas élményt jelentett, és egy kicsit rossz is, hogy az egyik napról a másikra vége lett. Ott éltünk harminc napot, folyamatosan együtt edzettünk, aztán egyik pillanatról a másikra itthon találtam magam, és támadt bennem némi űr.
Hogy telt ez a harminc nap?
A kiutazás előtt elég sokat aggódtunk amiatt, tudok-e majd rendesen edzeni, de a szervezők profin megoldottak mindent: kitűztek edzőpályákat, segítettek mindenben. A harminc napból csak három volt, amikor nem síeltem – szóval elég intenzív volt az egész. Másfél-kétórás edzéseim voltak délelőtt, délután pedig szerencsére sikerült elég sok versenyt megnéznem, ami egyrészt élményt jelentett, másrészt tanulni is lehetett belőle.
Melyik versenyeket láttad?
A női és férfi alpesi sí futamok közül szinte mindet, de ott voltam a magyarok sífutó és biatlon megméretésein is – az egyik legnagyobb élmény a férfiak tíz kilométeres biatlonja volt, mert ott nagyon jó helyen álltunk, az egyik oldalunkon hosszabb lejtő a másikon az emelkedő vége. Izgalmas volt nagyon. Sajnos a rövid pályás gyorskorisokat nem tudtuk megnézni, de az ő falujukban is voltunk kétszer vagy háromszor. A másik nagy versenyélményem a férfi síkrosszosok csatája volt – előfordult, hogy a cél előtt a négy versenyzőből hárman elestek, és miután a negyedik nyert, csak azt láttuk, hogy három ember nyújtózkodik fetrengve a fotocella felé. Hatalmas izgalmak voltak a pályán.
Az is érdekes lehetett, hogy általában az edződdel utazgatsz, most pedig együtt voltál a magyar válogatott többi tagjával.
Igen, nagyon jól kijöttem Miklós Edittel és Berecz Annával. Voltak közös edzéseink, délután együtt néztük a versenyeket, vagy együtt mentünk át a biatlonosok falujába, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk a wellness részlegen. Én szurkoltam nekik, ők meg nekem…
És ezzel el is érkeztünk a versenyeidhez. Elégedett voltál velük?
Az óriás-műlesiklással összességében igen. A rajt előtt arra gondoltam, hogy ha olyan futamokat tudok teljesíteni, mint a tavalyi felnőtt világbajnokságon, akkor elégedett leszek. Sikerült. Sőt, meg is javítottam az akkori eredményemet, pedig a vébén nagyon elégedett voltam a két futamommal, most, Szocsiban pedig nem teljesen. Mégis jó néhány másodperccel megvertem az akkori önmagamat, ami azt mutatja, hogy sokat fejlődtem az elmúlt egy év során. Persze, jól tudom, hogy ez még csak az út eleje, van még miben javulni, de ebben is segítenek az elmúlt hetekben szerzett tapasztalatok.
A szlalom még ennél is több izgalmat hozott – szerintem mindenki számára.
Az első futammal teljesen elégedett vagyok, mert mire én jöttem, a pálya már nagyon rossz állapotban volt – ehhez képest az egész mezőnyből én javítottam a legtöbbet a második futam rajtlistáját tekintve.
Aztán jött az a vitatott második pálya, amellyel még az élversenyzőknek is meggyűlt a bajuk.
No igen. Ivica Kostelic édesapja, a horvátok edzője, Ante Kostelic kitűzött egy elég nehéz, és utólag eléggé bírált pályát. Sokan kérdezték, hogy lehetett egyáltalán ilyet csinálni…
És hogy?
Rengeteg szabály van a pálya tűzésével kapcsolatban, s ez a pálya teljesen megfelelt a szabályoknak. Más kérdés, hogy nem szoktak ilyet kitűzni. Ante Kostelic a meredek, jeges részen teljesen begyorsította a versenyzőket, majd két kapu után jött egy olyan kanyar, amelyet csak nagy fékezéssel, erős lassítással lehetett teljesíteni. Ez eléggé megtizedelte az élmezőnyt. Én azt a részt kisebb hibával meg tudtam csinálni, a legkönnyebb részen azonban picit lekéstem, láb közé vettem egy kaput, beleakadtam és elestem.
Ez benne van az alpesi síben.
Benne. Főleg, hogy nekem nem is az volt a legfőbb célom, hogy mindenképp célba érjek, hanem hogy hozzam ki magamból a maximumot. Ebben pedig benne van a rontás, az esés is. de tanultam belőle. Sőt, azt mondanám, az olimpia során többet tanultam, mint Európában több hónap alatt. Nagyon jó csapatokkal tudtam együtt edzeni, például mentem Ivica Kosteliccsel úgy, hogy Ante tűzte a pályát – az is trükkös volt egyébként –, vagy az oroszokkal és a szlovák válogatottal. A versenyek pedig… Ha nem is sikerültek tökéletesen, az óriásban elért ötvenedik hellyel elégedett vagyok, és azt a célomat is teljesítettem, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjtöttem életem első olimpiáján.
Keresés
12 cm
