Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Fiemme és Fassa közös síbérlettel vár az idén

2015.10.03. Bata Attila

Az olasz Dolomitok két ismert völgye az idén új típusú bérletet vezet be, amely öt, illetve hat napon át korlátlanul használható lesz négy síterepen. Az „Ezüst Völgy” bérlettel összesen 390 kilométernyi pályát és 150 liftet használhatnak majd a környékre érkező turisták.
A közös bérletnek már voltak előzményei. A tavalyi szezonban vezették be a „Fassa XL 3+3” konstrukciót, amely azt jelentette, hogy ha valaki bérletet vásárolt az egyik síterepen, akkor ott három napot, a szomszédos terepen pedig további három napot síelhetett vele. A tapasztalatokat valószínűleg megbeszélték és egy év után nyugdíjba is küldték a tavalyi konstrukciót. Augusztus végén megszületett az „új” közös bérlet a „Valle Silver”.

Az új bérlet már négy síterepre érvényes:
Val di Fassa - Carezza, Val di Fiemme - Obereggen, Alpe Lusia - San Pellegrino és San Martino di Castrozza - Passo Rolle. Nincsen felesleges korlátozás, mindenki ott síel vele és annyit, amennyit akar. Érdekesség, hogy a megszokott hatnapos változat mellett ötnapos bérleteket is árulnak ebben a viszonylatban. 

Val di Fassa
Aki a környékre utazik télen síelni, tényleg válogathat a síbérletek között. Az új, Valle Silver bérlet hat napra főszezonban 250 euróba kerül, szezonban 220 euró, előszezonban pedig 200. Az ötnapos bérlet szezontól függően 218, 192, illetve 174 euróba kerül. Ez elvileg 390 kilométernyi pályára szól.

A négy síterepre külön is kaphatóak bérletek. Az ötnapos és hatnapos bérletek ára főszezonban az alábbiak szerint alakul:
  • Val di Fassa-Carezza 206 euró/öt nap, 237 euró/hat nap
  • Alpe Lusia-San Pellegrino és Fiemme-Obereggen hasonló árban 204 euró/öt nap, 234 euró/hat nap
  • San Martino di Castrozza - Passo Rolle 199 euró/öt nap, 230 euró/hat nap
Ezen felül még a Dolomitok bérlettel is lehet kombinálni az itteni síelést.

A környéken nemcsak az új bérlet lesz újdonság az idén, hanem új liftek is épülnek. Többek között egy nyolcszemélyes kabinos lift és egy hatszemélyes lift is segíti majd a becsatlakozást a Sella Ronda körébe.
KOMMENTEK

Szállástipp
Hotel Sole csillagcsillagcsillagSuperior
A Hotel Sole Trentino tartományban, Bellamonte - Alpe Lusia sítereptől kb. 3 km-re található családias hotel. Étterem gluténmentes étrenddel, wellness központ pezsgőfürdővel, szaunákkal. 54 szoba saját fürdővel, akár mozgáskorlátozottak számára is, wifi internet!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.