Három új sípálya és esti síelés Gerlitzenen

2008.11.10. Stánicz Balázs

Három új sípálya és esti síelés Gerlitzenen Gerlitzen pályarendszere még változatosabb lesz; három új sípályával bővül, továbbá a Klösterle alján húzóliftet állítanak fel, ami mellett esti síelésre nyílik lehetőség. Természetesen a hóágyúrendszert is fejlesztik.
h i r d e t é s
A tavalyi nagyvonalú fejlesztések után sem állhat meg az élet Karintia napsütötte hegyén, Gerlitzenen. Az idei szezonban három új sípályával, húzófelvonóval és éjszakai síeléssel bővül a kinálat.

Az Ossiacherseeabfahrt a hegy keleti oldalán a Turmkogel pályától jobbra fog épülni, és egészen a Finsterbach tányéros aljáig vezet majd. Míg az egész Finsterbach vidéke vízvédelmi területnek számít, ezért ezeken a pályákon a hóágyúrendszer telepítése és használata szigorúan tilos, addig ez már nem mondható el az új sípályára. Ugyanis azon kiépítik a hóágyúrendszert, sőt a Finsterbach tányéros nyomvonalát is igyekeznek a szezon során rendben tartani. Feltehetően a ratrakok segítségével fogják a nyomvonalára a természetes és a mesterséges havat tolni, ezáltal biztosítva lesz a húzólift folyamatos üzemideje a szezonban.

A tervek szerint legalább 100 napos szezont szeretnének elérni a Finsterbach tányérosánál. Hasonló a célkitűzés a Birkenhofabfahrt (11) esetén is, itt a már meglévő hóágyúrendszert erősítik meg, amire igencsak szükség lesz, hiszen a pálya és a hozzátartozó hosszú csákányos felvonó a tavalyi szezon során egyáltalán nem üzemelt, még a márciusi havazások után sem. Ezekkel a fejlesztésekkel szépen felértékelődik a hegy keleti oldala, nem titkolt szándék az, hogy a hegy többi sípályájának forgalmát tehermentesítsék ezzel. Remélhetőleg a közeljövőben új felvonók is épülnek a keleti részen, elsősorban a hosszú csákányos leváltása válik egyre időszerűbbé.

A 2008-ban felépült nyolcüléses Carving Jet-nek sokak örültek, azonban gyorsan bebizonyosodott az a tény is, miszerint egy ilyen nagykapacitású felvonóhoz túl kevés ez az egyetlenegy sípálya, nevezetesen a Neugarten, még akkor is, ha az említett lejtő helyenként kétszáz méter széles. Így a Neugarten pálya bal oldalára (lejtmenetből szemlélve) egy új pályát terveznek Neugarten Speedabfahrt néven, ahol nevéhez hűen sebességmérés is lesz.

A Klösterle 7,5 km-es sípálya alsó részénél egy kb. 350 m hosszúságú tányéros felvonót helyeznek üzembe, továbbá ezen a szakaszon a már meglévő Klösterle sípályát is szélesítik. A kiszélesített szakaszt a tányérossal egyetemben megvilágítják, így akinek nappal nem volt elég az a sötét beálltával is húzhatja az íveket Gerlitzenen.

A Moserhangon időméréssel ellátott versenypályát hoznak létre, a versenypályát bárki használhatja.
KOMMENTEK

Szállástippek
Haus Lavendel
2016-ban felújított családias hotel 25 barátságos, vintage stílusosban berendezett szobával és apartmanokkal, félpanziós ellátással, Gerlitzen síterepétől 10 km-re, Arnoldstein síterepétől 35 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Hotel Villa Huber csillagcsillagcsillagSuperior
Felújított, tradicionális Hotel a karintiai Afritz am Seeben, Gerlitzentől 8 km, Bad Kleinkirchheimtól 16 km-re. Szolgáltatásai: finn szauna, pezsgőfürdő, kávézó-bár, étterem, konferenciaterem, borospince, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Mistel Apartmanok
3 db, 80 m²-es apartman, önellátással Bodensdorfban, 7 km-re Gerlitzentől. Szolgáltatások: közösségi "hütte" kandallóval, konyhával, szaunával. Ingyenes wifi, parkoló, szánkóhasználat.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
Havazás Előrejelzés
SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2023 - Síelők Bt.