Még kicsit várni kell az idei szezon kezdetére. Azonban már nyáron is dolgozni kell azért, hogy decemberre minden készen álljon a rajtra. Főleg akkor, ha egy új liftet kell decemberig beüzemelni. A Schladming régióhoz tartozó Hauser Kaibling síterepén ezzel a kellemes problémával néznek szembe.
A június 24-i sajtótájékoztatón ünnepélyes keretek között mutatták be az új ülőliftet. Fotó: Vanray
h i r d e t é s
A Schladmingi Négyhegy legkeletibb terepén komoly fejlesztéssel nyitják az előttünk álló szezont. Az új, Kaiblingggrat nyolcszemélyes felvonó műszaki adatait a lenti táblázat mutatja, amelyből kitűnik, hogy óránként 3600 utast tud szállítani, ez lesz a legnagyobb szállítási kapacitású ülőlift stájer síterepeken.
A Leitner cég tervezte és kivitelezi az új, szupermodern felvonót, ami a Kaiblingggrat nevet kapta.
A táblázatból nem látszik, hogy az új lift fontos szerepet játszik majd a szomszédos Höfi-Express liftek megközelítésében, a csúcsra (2015 méter) közlekedő Gipfelbahn elérésében, valamint a szomszédos Planaihoz kapcsolatot biztosító felvonó irányába. Fontosságát az is mutatja, hogy elődje, a négyszemélyes Quattra az elmúlt 32 évben 27,4 millió utast szállított.
Látványterv: 1868 méteren, a hausi toronynál lesz a felvonón hegyállomása, a Quattralpina liftet fogják lecserélni 8-ülősre.
Az új nyolcszemélyes felvonót a Leitner építi, a kor legmodernebb extráival együtt. A 68 darab kényelmes üléshez természetesen jár az időjárástól védő „buborék” és az ülésfűtés. A gyerekekre is gondoltak és megkönnyítik részükre a beszállást. A beszállást segítő mozgószőnyeget megmagasították, ez az extra 15 centiméter jól fog jönni a 125 centiméter alattiak beülésénél.
A régi liftet már májusban elbontották, az új lift építkezése pedig a június 13-i alapkőletétellel kezdődött meg. A 16 millió euróba (kb. 6,28 milliárd forint) kerülő beruházás a tervek szerint a szezonkezdetre elkészül. A szezonnyitó amúgy is nagy durranásnak számít Schladming környékén. Az idén különösen is, hiszen három világsztár (Bryan Adams, Sting és a Simply Red) ad koncerteket esténként.