Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hihetetlen szerencsével élte túl a lavinát

2013.01.02. Bata Attila

Hihetetlen szerencsével élte túl a lavinát Több szerencsés dolog együttes összeállásának köszönheti életét egy sítúrázó a tiroli Tux-völgyben. Miután elsodorta a lavina, egy véletlenül arra járó helikopter észrevette a hó alól még éppen kilátszódó kesztyűjét, és nem sokkal azelőtt, hogy elfogyott volna a levegője, kihúzták a hó alól.
„Sok mindent átéltem már, de ilyet még sosem” – nyilatkozta az osztrák Krone újságnak az egyik tiroli mentőhelikopter pilótája. Éppen a közeli kórházból repültek vissza a hintertuxi bázisra, amikor hallották a rádióban, hogy a Torpsitze környékén a lavina elsodort egy sítúrázót. Pont akkor hagyták el az említett részt, azonnal visszafordultak, és alacsonyra ereszkedtek, hogy szemügyre vegyék a baleset színhelyét.

Azt láthatták, hogy egy síléc áll ki a hóból, majd nem sokkal mellette egy fekete színű kesztyűt láttak, amely éppenhogy kilátszott a hóból, de határozottan úgy tűnt, mintha valaki integetne. Az orvosnak és segítőjének sikerült kiszállnia a helikopterből, akik kihúzták a férfit a hó alól. Elmondásuk szerint már csak nagyon kevés levegője maradt a sítúrázónak, ha csak öt perccel később érkeznek, az már valószínűleg túl késő lett volna.

Az 51 éves sítúrázó nem szenvedett külső sérüléseket, de azonnal abba a kórházba szállították, ahonnan a helikopter érkezett. A szerencsétlenül járt férfi 46 éves felesége a hegy tetejéről nézte végig, ahogy megmentik férje életét.

KOMMENTEK
Bukfenc | 2013.01.02. 12:26
Karma az karma!:))
netgo97 | 2013.01.02. 13:08
Nagy szerencséje volt
Fixer98 | 2013.01.02. 20:59
Nagy mákja volt!...
sun2005 | 2013.01.04. 08:05
Bár mindig ezt hallanánk, amikor ilyen vagy hasonló baleset történik.
pigabor | 2013.01.04. 21:49
Vagy karma volt és kiásta magát. ;-)

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.