Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hochkar: az idén 70 százalékkal többen jöttek

2013.01.04. Bata Attila

Hochkar: az idén 70 százalékkal többen jöttek Biztató hírek érkeznek a tavaly nyár elején csődbe ment alsó-ausztriai síterepről. Ősszel megtörtént a tulajdonosváltás, és az eddigi számok biztatóak. A tavalyi szezon hasonló időszakához képest eddig 70 százalékkal több vendég érkezett a Hochkar pályáira.
A felső-ausztriai Nachrichten.at portál készített interjút az alsó-ausztriai síterep üzemeltetését átvevő felső-ausztriai székhelyű tulajdonossal. Rainer Rohregger, Hochkar új vezetője szerint eddig jól alakulnak a dolgok, a tavalyi szezon látogatottsági adataihoz képest az idén jelentős a javulás, eddig 70 százalékkal többen jöttek, mint a tavalyi szezonban.

Nagyon korai még ezekből az adatokból messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a szezon nagy része még előttünk van, talán majd a februári síszünet utáni számokból lehet megközelítő eredményeket saccolgatni. Addig még sok minden történhet, például javulhatnának a hóviszonyok, hiszen az üzemeltetők is elismerik, hogy a hóbiztos síterep hírében álló Hochkaron most nem a legjobb a hóminőség az alsó részeken.

A szezon végén döntenek majd a további tervekről is, vélhetően akkor szóba került a kissé költséges, és régóta a fiók mélyén pihenő kabinos terve, amely a völgyből vinné fel közvetlenül a síelőket. Addig is marad a kocsikázás vagy az ingyenes buszok.

Az már biztosnak látszik, hogy 2014. márciusában itt rendezik a szenior síelők világbajnokságát. Legalább 600 versenyzőt várnak majd a közelmúlt sztárjai közül, de a helyi lejtőkön nevelkedett híres versenyzők (Andi Buder és Thomas Sykora) is rajthoz állnak majd. A síterep síklubjának most is van világklasszis versenyzője, itt versenyez Kathrin Zettel is.

KOMMENTEK
huligan | 2013.01.04. 17:41
Én nem kabinosra költeném ha lenne...
Fixer98 | 2013.01.05. 04:40
Szeretem Hochkar-t! Több havat neki! F
Olasz Gergő | 2013.01.05. 06:11
Sajnos érződik a spórolás.
zoli12 | 2013.01.05. 11:36
Talán ha a magyar rendszámos autókat nem állítanák már meg a parkoló elején amikor a fenti parkolóban még bőven van hely ami közelebb van a lifthez lehet hogy jobban kedvelném őket.Nem is kicsit köcsögök!.Ezzel köszönik meg hogy odahordjuk az eurónkat.
huligan | 2013.01.07. 11:59
Én több mint 10 éve ide járok magyar rendszámos autóval, évi 20-30 napot, de ilyen atrocitás még nem ért (egyébként semmilyen sem). Egy javaslat: ha legközelebb be akarnak terelni egy nem kívánatos parkolóba, akkor csak annyit mondjál neki, hogy a Sporthausba mész. Tovább fog engedni... Tapasztalatim szerint Hochkar igencsak magyar barát: honlap, prospektusok, szóróanyagok, vendéglátók...

Szállástippek
AKCIÓK (2)
Hotel Fahrnberger csillagcsillagcsillagcsillag
Otthonosan berendezett szobák és lakosztályok Hochkartól kb. 9 km-re, az Alpenstrasse közvetlen közelében. Ellátás: reggeli, vagy félpanzió. Szolgáltatásai: finn szauna, aroma-gőzfürdő, infraszauna, masszázs, pihenőterem, étterem, játszótér, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Ferienbauernhof Gross-Lettenwag
Ferienbauernhof Gross-Lettenwag Göstlingben található, kb. 15 km-re a hochkari sítereptől. Ezenkívül közeli síterep még a Lackenhof am Ötscher. A szállás 2 apartmantípussal rendelkezik. Háziállat vihető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE