Menü ≡

Hochkar és környéke: jóval többen síeltek az idén

2013.04.02. | Szerző: Bata Attila
Hochkar és környéke: jóval többen síeltek az idén Természetesen az időjárás is segített abban, hogy az idei szezont jelentős sikerrel zárták az alsó-ausztriai síterepek. A tavalyi szezonnal összehasonlítva szinte mindenhol pozitív a mérleg, átlagosan 14 %-kal többen érkeztek a régióba. Ezen belül Hochkar nagyot javult az idén, 35%-kal nőtt a bevétel.
h i r d e t é s
Húsvétkor a legtöbb alsó-ausztriai síterep bezárt, de az idei szezon nagyon jól sikerült. Az előző évek negatív eredményei és hírei után most egy kissé fellélegezhettek a határhoz közeli síterepek. Kétségtelen, hogy az idei havas szezonnak is jelentős szerepe volt az eredményekben, elég csak a húsvéti hétvége hóadatait megnézni, Hochkaron 165 cm, Ötscheren 155 cm, Raxalpén pedig még mindig 130 cm hó maradt a szezon végére.

Annabergen, tavalyhoz képest, 15%-kal több látogatót köszönthettek a szezonban. A helyiek szerint ebben az is közrejátszott, hogy tavaly fejlesztették a hóágyúzás körülményeit, és javult az infrastruktúra is.

Mönichkirchen-Mariensee egyenesen minden idők legjobb szezonjáról számol be. Százezer bérletet adtak el az idén, amely abszolút rekord, a tavalyi szezonhoz képest hatalmas, 24%-os többlet. A szezon akár folytatódhatna is, hiszen a síterepen még bőven tart a tél, de karbantartási munkák miatt már itt is zárva tartanak.

Hochkaron pedig jó irányba indultak el a dolgok, legalább is pénzügyileg. Az ősszel megmentett és új tulajdonosok kezébe került síterep az idén 35%-kal több bevételt ért el. Az új tulajdonosok szerint ez a szám lehetett volna még nagyobb is, de az utóbbi 30 évben pont a mostani szezonban volt a legkevesebb a napsütéses napok száma, amely azért néhány vendéget távol tartott a helyi mikroklímától.

A tartomány síterepei Hochkar kivételével már bezártak. Ezen a héten még ki lehet használni a hochkari pályát egy tavaszi síelésre, itt csak április 7-én zárnak.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »