Intersport Síaréna Eplény: új év, új lendület!

2016.11.11. Intersport Síaréna

Az üzemeltetők a 2016-2017-es szezonban mindent megtesznek azért, hogy az Intersport Síarénában a legjobb szolgáltatást tudják nyújtani a vendégeknek. Idén az infrastruktúra fejlesztésére összpontosítottak. Egyik legnagyobb fejlesztésük a régi Panzió helyén kialakított új étterem.
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
Az új étteremmel 100 új férőhelyet tudnak biztosítani vendégeik számára. Exkluzivitása meglátszik majd az új étlapon szereplő különlegesebb ételeknek és italoknak tükrében, valamint látvány pizzasütéssel fognak kedveskedni a vendégeknek. A felső étteremben idén elérhető szolgáltatás lesz a Free Wifi is.

Magyarország egyik legnagyobb kölcsönzője épül közvetlenül a pálya mellett. Több mint 500 pár felszerelés áll majd rendelkezésre, hogy kielégítsen minden igényt a kölcsönözni vágyók körében. A felszerelések teljesen új, idei modellű Atomic és Salomon lécekből – snowboardokból, nagyon jó minőségű használt Völkl, Head, Rossignol, Nordica lécekből állnak majd. A kölcsönzőt direkt úgy tervezték az üzemeltetők, hogy kényelmesebb, gyorsabb legyen a kiszolgálás menete, és a kiszolgálófelületet is megduplázták.

További új szolgáltatásokkal is készülnek számunkra:

A régi kölcsönző helyén egy Intershop Bolt kerül majd kialakításra. Új lehetőség lesz, az Emlékbázis által kiépített, a 4 üléses felvonó kiszállójánál elhelyezett kamera által készített gyönyörű magas-bakonyi fotó megvásárlása, különböző ajándéktárgyak formátumában, mint például fénykép, hűtőmágnes, kulcstartó.

Másik említésre méltó szolgáltatás a GoPro akciókamera bérlésének lehetősége. Ha nincs, vagy nem hoztunk volna magunkkal GoPro kamerát Eplénybe, úgy lehetőségünk nyílik arra, hogy remek felvételeket készíthessünk sportolásunkról. A felvételeket feltöltik majd egy internetes tárhelyre, ahonnan meghatározott időn belül le is tudjuk majd tölteni a felvételeket.

A hegytetőn Free Wifi szolgáltatást indítanak majd az üzemeltetők, hogy a hegyen készített képeinket, instant meg tudjuk majd osztani szeretteinkkel, barátainkkal.

A hölgyekre is gondolva, a női mosdót 6 újabb mellékhelyiséggel bővítik.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Szarvaskút Bakony Resort +16
Szarvaskút Bakony Resort +16 - Felnőttbarát hotel étteremmel Eplénytől 12 km-re. Ideális szállás a téli pihenéshez és a síeléshez, biztosítva a kényelmet és a kikapcsolódást a vendégek számára.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szarvaskút Vendégházak +16
2-3 fős szobák vendégházban az eső szélén, 16 év fölötti vendégeknek Eplénytől 12 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás