Ritka eset, hogy egy síterep a nyár közepén adja át az új liftet. Ez történt a múlt héten Bajorországban, ahol egy költséges fejlesztési projekt egyik mérföldköveként átadták a síterep legfontosabb liftjének az alsó szakaszát.
h i r d e t é s
A Königsee melletti Jenner síterep komoly megújulás előtt áll a következő években. Közel 50 millió eurós fejlesztés leglátványosabb eleme az 1953-ban épült, kétszakaszos, lift felújítása.
A régi liftet még a háború után a külföldre távozott csehszlovák mérnökök által is alapított svájci Von Roll cég építette. A cég jellegzetes liftjeit az egykori Csehszlovákia néhány síterepén is megcsodálhattuk. A kétszemélyes felvonókat úgy építették, hogy a székeket 90 fokkal elfordították, és az utasok a menetiránynak "oldalt" ültek fel-, illetve lemenetben.
A régi liftet is ilyen székekkel és kabinokkal építették, később a székeket kabinokra cserélték, de az ülést a kabinban is "elfordították", párhuzamosan a menetiránnyal. Emlékül, az új lift alsó állomásán, kiállítottak egy darabot a régi kabinból.
A régi kabin
Természetesen a kapacitás bizonyult kevésnek. A régi lift óránként 500 utast tudott felvinni a hegyre, az utódja már 1500-at. A régi, kétszemélyes kabinokat tehát kényelmesebb tízszemélyesekre cserélték, amelyekkel a sílécek mellett a kerékpárokat is lehet szállítani.
Az építkezés tavaly tavasszal kezdődött, és az előző hétvégén az alsó szakaszt adták át, amellyel 1200 méteres magasságba lehet feljutni. A hétvégi meleg elől közel tízezer utas menekült a hegyekbe, hogy kipróbálja az új liftet.
A fejlesztések nem állnak meg. A 3300 méter hosszú lift második szakaszát, amely 1800 méteres magasságba viszi a turistákat és síelőket, jövő nyáron adják át. A többi liftre is költenek. A síterep többi kétszemélyes liftjei közül egyet már 2013-ban felújítottak, és négyszemélyessé alakították. Két további kétszemélyest pedig hamarosan hatszemélyesekkel váltanak fel. További cél, hogy az összes pálya, teljes hosszában hóágyúzható legyen.
A Berchtesgaden közelében fekvő síterep távolabbi céljaira a megváltozott név is utal (Erlebnisberg Jenner), egy téli-nyári élményeket adó központot szeretnének létrehozni.