Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Már Kaprunban is lehet síelni

2013.10.08. Stánicz Balázs

A hógazdag tavasznak és a szeptemberi havazásoknak köszönhetően már Kaprunban is lehet síelni. A kedvelt gleccsersíterep szeptember 28-án nyitotta meg a kapuit és azóta folyamatosan üzemel.
A 2013-as év kedvezőnek bizonyult az osztrák gleccserek számára. A meglehetősen hűvös tavaszt egy csapadékos június követte, mely során egy méteres friss hó hullott a Kapruni gleccseren. Bár július-augusztusban 3-4 hétig szokatlanul meleg idő honolt Ausztriában, a gleccserek így is szépen tartották magukat és a tavalyi hó – a felső részeken – megmaradt.

Ennek és az augusztus végétől beköszöntő havazások eredményeként a kapruni gleccser idén közel három héttel korábban nyitott ki, mint a tavaly.
Első szeptemberi havazás
Első szeptemberi havazás
Jelenleg a sípályarendszer felső része üzemel, azaz a Magnetköpf húzóliftek melletti pályák, illetve a bal oldal Kitz felvonó egészen a nyári beszálóhelyig, azaz a Sommereinstiegig használható.

Szeptember 28 - a síszezon első napja
Szeptember 28 - a síszezon első napja
A múlt héten nálunk is tapasztalható hideglevegő csak részint jutott el Ausztriába, a nyugati tartományokat jóval enyhébb idő jellemezte. Ennek ellenére néhány napig sikerült a hóágyúkat üzemeltetni, mellyel a gleccser alsó részét igyekeztek „behavazni”.
Hamarosan megérkezik az égből is az utánpótlás. Holle Anyó a kis pihenője után újra megrázza a dunyháit. Az első hófelhők holnap elérik Ausztriát, az igazi nagy havazásra csütörtöki és pénteki napokon számíthatunk; akár fél méter feletti friss hó is lehullhat!
KOMMENTEK
osvald | 2013.10.08. 14:57
Már bizseregnek a lábaim!
netgo97 | 2013.10.08. 15:12
Szépek a képek :D

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Hotel Sonnhof Rauris csillagcsillagcsillag
A 45 szobás Hotel Sonnhof Rauris egy magyar családi tulajdonban lévő, sí- és motorosbarát szálloda a festői Rauris üdülőfaluban. A hotelben bár, medence, fallabda pálya, szauna áll a vendégek rendelkezésére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Tauernsuites Mitterwirt
30 db modern apartman (33-158 m², 2-10 fő részére) Piesendorf településen, Kaprun/Kitzsteinhorn síterepétől 4,5 km-re, Zell am See-től kb. 6 km-re. A főépületben wellness részleg és egy étterem is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Angela Apartment & Chalet
Főként nagyobb családok és baráti társaságok részére ajánlott apartmanház, 3 db 110 m2-es méretű, egyenként 8-10 fős lakással és egy új, 8 fős chalettel. A környékbeli sípályák 6-12 km-re találhatóak. Szolgáltatások: WIFI, sítároló, parkoló, játszótér, éttermek.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.