h i r d e t é s
2010-ben 26,2 millió eurót, 2011-ben 14,1 milliót, az idén pedig 12,7 millió eurót költenek fejlesztésekre Kitzbühelben. Időrendben haladva, előző hétvégén adták át a híres versenypályához (Hahnenkamm) közeli hatszemélyes liftet. A Walde ülőszékes egy 1961-ben (!) épített húzóliftet vált ki az idei szezontól. Elődjéhez képest az új lift (1511-1706 méter) kétszer több utast szállíthat majd, azonban az óránkénti 2100-as kapacitással szemben fontosabbnak tűnik a sokkal nagyobb komfort. A hatszemélyes ülőszékeket időjárás elleni védőburokkal és ülésfűtéssel építették meg.
A másik újdonság egy hasonló extrákkal felszerelt Zweitausender nevű nyolcüléses lift, amely a Doppelmayr kétülésesét váltja le. A régi liftet 1977-ben építették, és itt is megduplázódik a kapacitás az óránkénti 2800 főre. Az 1426 méter hosszú liften kevesebb, mint öt percbe telik a 482 méteres szintkülönbség (1512-1994 méter) megtétele. A lifteken kívül néhány pálya kisebb-nagyobb átalakítását is elvégezték, és természetesen idén is vettek hóágyúkat, így már összesen 780 hóágyúval büszkélkedhetnek a helyiek.
Ezzel a két új lifttel együtt a Leitner cég immáron hatodik liftjét építi meg a tiroli síterepen. A Leitner szerint a csökkentett energiafelhasználású liftek segítségével körülbelül 1000 háztartás éves energiaszükségletét lehet megtakarítani. A síterep neve összeforrt a híres síversenyek rendezésével, a támogatásoknak köszönhetően a Leitner a 2013-as versenytől már a szponzorok közt szerepel, és használhatja a "Hahnenkamm Races transported by LEITNER ropeways" szlogent.