Ez gyorsan ment, két salzburgi síterep is bejelentette a pénteki nyitást. A szezonkezdés egyrészt a hirtelen jött novemberi télnek köszönhető, másrészt a hóágyúzásnak és a tavalyról elrakott hónak. Mindkét síterep 1-1 pályával nyit.
h i r d e t é s
A Kitzbühelhez tartozó Resterhöhe (a síterep ezen része Salzburg tartományban fekszik) eddig is híres volt a korai szezonstartjáról, amit időjárástól függetlenül elindítottak, ugyanis a fenti négyüléses melletti piros pályán rendszerint elteszik tavasszal a havat, amit gondosan letakarnak, majd októberben a sípályán szétterítik. Az elmúlt években néhányszor előfordult, hogy az időjárás kevésbé alkalmazkodott a kitzbüheliek szezonkezdéséhez és már-már szürrealisztikus képet festett a fehér csík az őszi tájban.
Kitzbühel a hétvégi havazások után - Fotó: KitzSki
A kontrasztot a média is felkapta és különféle környezetvédő szervezetek is tiltakoztak ellene. Természetesen azokon az éveken, amikor kellően télies volt a táj a bécsi újságírók és a környezetvédő szervezetek is hallgattak. Ellenben egy-egy enyhe ősz alkalmával elővették a megszokott „klíma kártyát”. A lifttársaság időközben beadta a derekát a nyomásnak és igyekszik télies körülményekhez igazítani a startot.
Resterhöhe (Kitzbühel) 2021. november elején. A képen látható négyüléses és a mellette lévő sípálya startol - Fotó: Stánicz Balázs (Stani)
A hétvégén 30-40 cm friss hó esett a környéken, a hóágyúk is üzemeltek. Bár időközben kissé megenyhült az időjárás, ma érkezik a következő hóesés és várhatóan a hétvége is télies időjárással kecsegtet ebben a magasságban is.
Ahogy megszokhattuk a pályához a kabinossal juthatunk fel. Egyelőre a fenti négyüléses üzemel és a hozzá tartozó 1-2 sípálya.
Hétvégi hóágyúzás Reiteralmon - Fotó: Bergbahnen Reiteralm
A schladmingi síhegyekhez tartozó Reiteralmon is kezdetét veszi pénteken, azaz november 10-én a téli szezon. A sípályához a Preuneggjet kabinossal juthatunk fel. Innen egy rövid összekötő pálya és már a 6-os kéken is vagyunk, amit a Schoberbahn hatüléses szolgál ki. Ezt a felvonót néhány éve építette a reiteralmi lifttársaság, kényelmes ülések és lehajtható buborék jellemzi. Utóbbira minden bizonnyal szükséges lesz a hétvégén, mivel télies időt jósolnak havazással.