h i r d e t é s
A 2010. november 16-án közé tett kezdeményezést követően eddig soha nem tapasztalt ütemben kezdődtek meg a szervezések és a gyűjtőakciók a felajánlott egyhetes sítúra megvalósulásához. A különleges támogatás megszületéséről a kolontári polgármester, valamint a magyarok kedvenc síközpontja, a PARK SNOW Donovaly, a Magyar Síakadémia, a Boci Trans és a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal képviselői állapodtak meg, a kezdeményezők vörösiszap-ömlés által sújtott településen tett közelmúltbeli látogatása alkalmával.
Alig két hét alatt sikerült a gyerekek részére szükséges sífelszereléseket, valamint az iszapömlés során elvesztett ruházatot, így a hóesésben nélkülözhetetlen sapkát, kesztyűt és sálat adományokból pótolni.
2010. december 7-én reggel 8.00 órakor indulnak a gyerekek Kolontárról először Budapestre, ahol a Blaha Lujza téren 11.30 és 12.00 óra között a szervezők és az adományozók várják őket, hogy feladhassák a buszra az összegyűjtött felszereléseket és a gyermekek biztonságát garantáló biztosításokat. – tájékoztatott Sona Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője. „A Magyar Síakadémi vezetőjével, Klausmann Viktorral várjuk a helyszínen a mindössze 100 km-re a határól fekvő Park Snow Donovalyba induló gyerekeket, és az eseményről tájékoztatni kívánó újságírókat.“ – tette hozzá a képviselet vezető asszony.
A magyar gyerekek szlovákiai üdülésének költségeit – beleértve az utazás, a szállás, az étkezés, a síkölcsönzés és a pályabérletek árát - teljes egészében a meghívó fél fedezi, együttműködve a PATTY SKI síiskolával és egyéb partnerekkel. A népszerű síközpontban szakképzett oktatók tanítják majd síelni, illetve snowboardozni a gyerekeket.