Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Koralpe: péntektől az összes sílift jár

2019.02.08. Bata Attila

Jó hír a karintiai síterep kedvelőinek: mától beindítják a Wasserhang liftet és a mellette található pályát. Ehhez Holle anyó segítsége is kellett, végre van elegendő mennyiségű hó a kedvelt pályán.
Február 3-i kép a síterepről
Február 3-i kép a síterepről
Kevés hó volt eddig a Wasserhang oldalában található pályán. Mivel a pályát csak részben tudják behavazni, ezért szükség volt egy nagyobb havazásra is, amely szerencsére megérkezett a felsőbb részekre. Mától, az idei szezonban először síelhető a pálya, így a mellette található liftet is beindították, amely azt jelenti, hogy már az összes lift üzemel a síterepen.

Koralpe síterepe nehezen indult be idén, kicsit késett a havazás Karintiában. A tervek szerint március végéig lehet itt síelni. A síterepen hétközben kedvezményesen is lehet síelni. Hétfőnként a hölgyek, keddenként pedig a szeniorok síelhetnek 20 eurós áron.

Az idei tervekben szerepel még a Burgstallofen lift mellett egy un. WISBI pálya (Wie Schnell Bin Ich) kiépítése, ahol a pálya elején bedobjuk a pénzérmét az automatába, majd a pálya végén megtudjuk, hogy milyen gyorsan síeltünk.

Új tervekkel is készülnek. Az idei tapasztalatok alapján, amikor kevés volt a víz a hóágyúzáshoz, megvizsgálják egy újabb víztározó építését, valamint a nyárra is ígérnek fejlesztéseket. Ez utóbbiról még keveset lehet tudni, mert a telektulajdonosokkal jelenleg is folynak a megbeszélések.
KOMMENTEK

Szállástippek
Feriendorf Koralpe csillagcsillagcsillagcsillag
Családbarát faházak 94-190 m²-es területükkel 6-8-10 személynek, közvetlenül a sípályák mellet. Hangulatos belső kialakításuk és igényes berendezésük tökéletes hangulatot teremt az üdüléshez.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Koralpe csillagcsillagcsillag
2007-ben átadott, családias hangulatú szálláshely közvetlenül a Koralpe síterület szívében, 50 méterre a legközelebbi húzólifttől. Ellátás: reggeli, vagy félpanzió. Szolgáltatások: infraszauna, játszószoba, sítároló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.