Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Koralpe: új tulajdonos, ki tudnak nyitni az idén

2014.08.23. Bata Attila

A lassan három éve csődeljárás alatt álló síterep a múlt héten új tulajdonost kapott, és ezzel egy újabb esélyt a túlélésre. Az új tulaj az egyik ismert osztrák focicsapat elnöke is. A szokás szerint ambiciózus tervekről hallunk, új liftek, új hóágyúk és összeköttetés a szomszédos településsel.
Az idén lesz 50 éve, hogy megnyílt a síterep Koralpén. A kezdeti hőskor után az utóbbi néhány év már nem volt sikertörténet, de ez sajnos már jellemző a kelet-ausztriai síterepekre.

A síterepet 2001-ben helyi vállalkozók kapták meg. A tartomány az adófizetők pénzéből 11 millió euróval támogatta az akkori vezetést, azzal a feltétellel, hogy a síterepet a következő tíz évben üzemeltetniük kell. A 10 év letelt, eljött 2011, és a jövő is teljesen bizonytalan lett, mert ebben az évben csődöt jelentett a 8,5 millió eurós hiányt felhalmozó vállalkozás.

Az adósság és a síterep sorsa azóta a levegőben lógott, egészen a múlt hétig, amikor bejelentették, hogy helyi és ismert osztrák vállalkozók egy külön céget alapítottak a síterep üzemeltetésére. Ígéretet tettek az adósságok rendezésére, a síterep üzemeltetésére és kisebb-nagyobb téli-nyári fejlesztésére.

Érdekesség, hogy az új tulajdonos egyben a népszerű osztrák focicsapat, a Wiener AC elnöke is. Ezzel kapcsolatban már biztosnak mondható, hogy egészen érdekes kombinált bérleteket is lehet majd venni a szezonban, amelyek a meccsekre és a síterepre is érvényesek lesznek. A síterep vezetőjének személyében is változás lesz, az eddig 14 éven keresztül Klippitztörl síterepét vezető szakembert csábították át az új tulajdonosok.

Ahogy ilyenkor lenni szokott a tervek a fejlesztésről, az előremenekülésről szólnak. Két új ülőliftet ígérnek a síterepen és már készen vannak a tervek az összeköttetésre a szomszédos St. Andrä irányába. A legfontosabbnak azonban a hóágyúzás feltételeinek a javítása tűnik. Az új tulajdonosok azt ígérik, hogy a december 6-i nyitásra megháromszorozzák a hóágyúk kapacitását.

KOMMENTEK

Szállástippek
AKCIÓK (2)
Hotel Koralpe csillagcsillagcsillag
2007-ben átadott, családias hangulatú szálláshely közvetlenül a Koralpe síterület szívében, 50 méterre a legközelebbi húzólifttől. Ellátás: félpanzió. Szolgáltatások: infraszauna, játszószoba, sítároló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Feriendorf Koralpe csillagcsillagcsillagcsillag
Családbarát faházak 94-190 m²-es területükkel 6-8-10 személynek, közvetlenül a sípályák mellet. Hangulatos belső kialakításuk és igényes berendezésük tökéletes hangulatot teremt az üdüléshez.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Gasthof Frasswirt
Frasswirt Gasthof Weinebene családias síterepétől 15 perc autóútra. A házban 2-5 ágyas közös és saját fürdőszobás szobák, egy közös használatú jól felszerelt konyha étkezővel, és infraszauna áll a vendégek rendelkezésére. Reggeli kérhető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE