Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Leesett a szikláról miközben a snowboardját kereste

2013.09.05. Bata Attila

Még tart a szezon a Föld déli féltekén, így Új-Zélandon is. A hétvégén ismét halálos, de elkerülhető baleset történt. Egy hódeszkáját kereső nő a lezárt részre tévedt, majd a szikla szélén megcsúszott és a körülbelül 160-170 méter mély szakadék alján kötött ki. A helyszínen életét vesztette.
A 44 éves Caroline Johnstone Nagy-Britanniából költözött Új-Zélandra 1999-ben, és 14 év alatt igazi kiwi (az új-zélandiak beceneve) lett belőle. Ismerősei szerint tényleg nagykanállal falta az ország természeti szépségeit, szinte minden szabadtéri sportot űzött a túrázástól, a kajakozáson és búvárkodáson át a snowboardozásig.

A baleset helyszíne: a 63-as szám alatti szakadékot még sítérképen is jelzik, Johnstone a kék pályától gyalogolt a fekete irányába
A baleset helyszíne: a 63-as szám alatti szakadékot még sítérképen is jelzik, Johnstone a kék pályától gyalogolt a fekete irányába
A hétvégén is Whakapapa terepén csúszott, délután már csak egyedül. A rendőrség és a szemtanúk szerint a pálya mellett valószínűleg az elveszett snowboardját kereste. Látták, amint a kihelyezett figyelmeztetők táblák ellenére letért a pályáról. A sunlive.co.nz leírása szerint a hegy szélére érve a jeges sziklán megcsúszott és 15 métert zuhant a mélybe, majd onnan további 150 métert gurult le a hegyoldal szikláin. A balesetet látta egy közelben tartózkodó sziklamászó csoport, akik a hegyimentőket is értesítették. A helyszínre érkező orvos már nem tudott rajta segíteni.

Sajnos, ebben a szezonban történt már hasonló jellegű baleset, amikor valaki az elhagyott deszkáját kereste és szakadékba zuhant. Ezen a síterepen tavaly októberben történt utoljára halálos baleset.

KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE