Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Letette esküjét a téli Universiadéra utazó magyar csapat

2019.02.19. | Szerző: MTI
Letette esküjét a Krasznojarszkban március elején sorra kerülő 29. téli Universiadén szereplő 40 magyar sportoló.
h i r d e t é s
A Testnevelési Egyetem épületében kedd délután megtartott ünnepélyes eseményen Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség elnöke kiemelte, hogy az egyetemisták olimpiájának nevezett versenyen közel hatvan ország 3000 sportolója vesz részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval képviselteti magát.

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy az eddigi téli Universiadékon Magyarország 11 érmet nyert, a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, melyen a váltóval később olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
A Szibéria harmadik legnagyobb városát bemutató rövidfilm levetítése után Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete arról beszélt, hogy Krasznojarszk egyetemi és sportközpont, 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott.

"A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú küldöttség is jelzi a téli sportágak erősödését" - mondta Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, aki örömét fejezte ki, hogy egyre több oktatási intézmény tanulói indulnak a "kis olimpián", ugyanis ezúttal 18 egyetem hallgatói képviselik a magyar színeket.

"Szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a TF a magyar Universiade csapat központjává váljon, külön menedzselnénk az egyetemi sportban résztvevőket" - mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

Az eseményen elhangzott, hogy Krasznojarszkban 11 sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők, a magyarok hatban - sílövészet, jégkorong, jégtánc, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és sí tájfutás - szerepelnek.

Az eskü szövegét Csiki Attila jégkorongozó mondta el a versenyzők, bírók és a küldöttség többi tagja előtt. Végezetül Sárfalvi Péter és az 1966-ban jégtáncban aranyérmes Mató Edit, Csanádi Károly páros átadta az Universiade zászlaját Kiss Ádám MEFS-elnöknek.
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
KÖVESS MINKET!
facebook twitter youtube instagram
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 37 vendég és 4 regisztrált felhasználó látogatja.