Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Magyar snowboardos siker: Fricz Botond Európa-kupát nyert

2019.11.22. | Szerző: Magyar Snowboard Szövetség
Ismét mérföldkőnek számító eredményt ért el a magyar snowboardsport: a kecskeméti Fricz Botond megszerezte élete első Európa-kupa győzelmét slopestyle-ban
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
A hazai snowboardsport újabb mérföldkövét szállította Fricz Botond, miután a magyarok közül elsőként nyert Európa-kupafutamot slopestyle-ban. A versenyt a „hollandiai hűtőszekrénynek” is nevezet Landgraaf fedett síparkjában, a Snowworldben rendezték. A terep nem volt ismeretlen Boti számára, hiszen korábban is versenyzett már itt.

Az Európa-kupa a második legrangosabb nemzetközi snowboardos versenysorozat a FIS Világkupa után. Rendszeresen indulnak rajta világkupás versenyzők, nem volt ez alól kivétel Landgraaf sem. Boti tehát kifejezetten erős mezőnyben szerezte meg első győzelmét.

Botit útközben értük el, miközben edzőjével még hazafelé tartottak. Boldogan mesélt a versenyről:

„Tizenöten jutottunk a döntőbe. Az edzőmmel úgy gondoltuk, hogy az ugratókon egy backside 720 és egy backside 900-assal (egy kettő, valamint egy kettő és fél fordulatos ugrással – MSBSZ) kezdünk az első körben, mert az ugratókon pontosabb landolásokra volt szükségem, mint a selejtezőben. Ez elsőre be is jött, így egészen magas ponttal jutalmaztak, de éreztem, hogy ennél magasabb pontszámra is képes vagyok. Ezután láttuk, hogy az egyik ellenfelem sikeresen beadott egy backside duplakork 1080-at(ferde tengely mentén forgatott dupla hátraszaltó – MSBSZ), amiről előzetesen nem tudtuk, hogy ezen a pici ugratón egyáltalán lehetséges-e. Az volt, így én is megpróbálkoztam vele a második körömben. Nagyon jól sikerült, így még magasabb pontszámot kaptam. A pálya sokkal jobb volt, mint tavaly, de nyilván a helyszín adottságai miatt nagyon kicsik az ugratók. Ilyen kicsi ugratón nem próbáltam korábban dupla hátraszaltót ugrani.”

Természetesen amerikai edzője, Eric Bauchemin is nagyon meg volt elégedve Boti teljesítményével.

Boti csak néhány napra jön haza Magyarországra, mielőtt elutazna az Amerikai Egyesült Államokba. A számára már ismert coloradói Breckenridge-ben készül a következő megmérettetésre, az Atlantában megrendezésre kerül FIS Big Air Világkupa-futamra. Ez lesz az első alkalom, hogy Boti városi, épített rámpán versenyez, így elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a célja, ugyanakkor nem titkolt célja döntőbe jutni.

Slopestyle: A szabadstílusú snowboardosok legkifejezőbb szakága, melyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel tarkított lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket: szaltókat, forgásokat és csúszásokat. A pálya kb. 1000 m hosszú, és általában 3 korlát komplexumból és 3 óriási ugratóból áll. A versenyzőket összbenyomás alapján hattagú zsűri pontozza, a választott trükkök technikai nehézsége, változatossága, a pálya kihasználása, valamint a versenyző kreativitása és stílusa alapján. Magyar elnevezése nincs, a szakma az angol elnevezést használja. 2014 óta olimpiai sportág. 
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 189 vendég és 24 regisztrált felhasználó látogatja.