Stájerország idén is várja a magyar síelőket

2009.10.26. Bata Attila

Stájerország idén is várja a magyar síelőket Jöhet a tél, Stájerország már felkészült arra, hogy fogadja a vendégeit. Az idei szezonban húszmillió eurót költenek a turizmus fejlesztésére és továbbra is megtesznek mindent annak érdekében, hogy az öt legfontosabb ország – köztük Magyarország – állampolgárai visszatérjenek a stájer pályákra.
A tartomány azt szeretné elérni, hogy nem csak télen, hanem nyáron is népszerű legyen a turisták körében, de mi egyelőre ragadjunk le a téli dolgoknál. Az ilyenkor szokásos síterepfejlesztések mellett gőzerővel zajlik a 2013-as schladmingi alpesi sí világbajnokság turisztikai kampánya, és folynak az előkészületek, hogy az idelátogató vendégek mindenből a lehető legjobb szolgáltatást kapják.

A stájer pályákon hagyományosan öt nemzet turistái osztoznak. A hazaiakon kívül a legtöbben Németországból, Hollandiából, Magyarországról és Csehországból érkeznek. Az utóbbi időben egyre fontosabb lett Kelet-Európa, hiszen a 2003-ban még csak 8,3%, tavaly azonban már az összes turista 13,4 százaléka ebből a régióból érkezett. A magyarok körében Stájerország továbbra is a legkedveltebb osztrák tartomány, hiszen az Ausztriába érkező magyarok majdnem egyharmada (pontosan 31,2%) itt tölti a síelését.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK
Szállástippek
Pension Tilly csillagcsillagcsillag
Családi panzió felújított 1-4 ágyas szobákkal, az Enns folyó völgyében, Tauplitz és a Schladming Sírégió között kb. félúton. Szolgáltatásai: reggeli, vacsora, szauna, ingyenes parkoló, ingyenes Wifi, nyáron kerti medence.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Sporthotel Royer csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Családbarát sportszálloda Schladmingban, 450 méterre a Planai sílifftől, ingyenes sítranszferrel! Wellness részleg medencével, csúszdával, szaunákkal és gyermek medencével. Szolgáltatások: gyermekfelügyelet, tekepálya, teniszpályák, squash, és még sok más beltéri sport.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
TUI BLUE Schladming csillagcsillagcsillag
A schladmingi Tui Blue szálloda karnyújtásnyira található a Planaira vezető kabinos lift alsó állomásától. Az épület tetején egy szauna található, páratlan kilátással a környékbeli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek