Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Már csak szép időben fogynak a napijegyek

2013.01.28. Bata Attila

Már csak szép időben fogynak a napijegyek Egyre válogatósabbak a síelők és a snowboardosok. Legalábbis ezt állapították meg Salzburg tartomány síterepeinek üzemeltetői. Manapság a vendégek már csak akkor vesznek napijegyet, ha szép idő van, szélcsend van, és az összes pályát ratrakolták aznap reggelre.
Csodás hétvége volt a salzburgi sípályákon, hét ágra sütött a nap, jó kis hideg volt, tele voltak a pályák a környező településekről érkezett vendégek miatt is. Azonban nem mindig ilyen rózsás a helyet, ha már nincs napsütés vagy borult az idő, a helyiek nagy része már el sem indul síelni, ilyenkor alig fogynak a napijegyek.

Veronika Scheffer, Zauchensee síterepének szóvivője elmondta az osztrák közszolgálati médiának, hogy a napijegyeket vásárló vendégek egyre érzékenyebbek a körülményekre. Amikor a hírekben vagy az időjárás-jelentésekben rossz időt jósolnak, akkor szinte alig vásárolnak napijegyeket. A napijegyesek már szinte csak akkor jönnek, ha süt a nap, nem fúj a szél, megfelelő a hőmérséklet és jól karbantartottak a pályák. Most már a síterep is kénytelen alkalmazkodni a megváltozott síelős szokásokhoz, így a félnapos jegyek mellett már háromórás, sőt kétórás jegyeket is lehet venni.

Egy ilyen napon nem sok napijegy fogy Ausztriában
Egy ilyen napon nem sok napijegy fogy Ausztriában
Még rémisztőbb az üzemeltetőknek, hogy az egész hétre érkezett vendégek közül is sokan ezt a módszert követik. Vannak, akik már meg sem veszik az összességében kedvezményesebb hatnapos bérletet, helyette esténként az időjárás jelentéseket nézik, és csak jó idő esetén veszik meg a napijegyet, vagy ha még rosszabb a helyzet, akkor a félnapos bérletet.

Manapság már nagyon sok helyről informálódhatnak a síelők. Az internet tele van meteorológiai oldalakkal, síelős fórumokkal, és nagyon sokan nézik egy adott síterep webkameráit, mielőtt meghozzák döntéseiket. A közelben lakók tényleg megengedhetik maguknak, hogy kiválasszák a nap legjobb időszakát és csak néhány órás jegyeket vásároljanak. Az új trend úgy látszik elkezdődött, kérdés, hogy mennyire lesz ragadós a példa, és mit lépnek erre a síterepek?

KOMMENTEK
Visegrád - Nagyvillám | 2013.01.28. 10:46
Jelentem a magyar sípályákon ez a trend már jó pár éve kialakult (legalább is Visegrádon), lassan jöhetnek tanulmány útra hozzánk a sógorok! Gondolom helyben azért Semmering vagy Stuhleck is tudna mesélni!
soosr | 2013.01.28. 10:56
"Rossz idő nem létezik, csak gyenge akarat."

Bill Bowerman
votika | 2013.01.28. 11:53
Ezen nem is csodálkozom...amilyen idő van mostanában! :(
Pacsititi | 2013.01.28. 12:53
Én sem csodálkozom, de én inkább a magas sibérlet árakkal magyarázom ezt. Hiányoznak a kedvezmények pl többnapost nem érdemes venni, nincs olyan nagy különbség a napijegyekkel szemben. Senior kedvezmény vagy nincs vagy nem komoly. stb stb
andrewboy | 2013.01.28. 13:53
Mi már évek óta (10-15 éve) szinte csak 4 v. fél napos jegyeket veszünk, mert 4 óra alatt besízhető a legnagyobb pályarendszerek, na meg el is fáradsz ennyi idő alatt. Pláne olcsóbb a jegy is, ami nem utolsó szempont. Engem mostanában a kisebb pályarendszerek kezdenek jobban érdekelni. A nagyobb drágaságából elegem lett!
öt szolnoki | 2013.01.28. 20:07
Hű ez a cikk tényleg nagyon helytálló és valós.
Most,hogy belegondolok,a jobb időjáráskor valóban több a szomszéd településekről érkező sógor.Nekem spec.a hó mennyisége a döntő,de nyilván 600 km megtétele után más az ingerküszöb.Aki szereti a íelést igazán és lelkes is még,annak nem gond a felhő,köd,szél és a napközbeni hóesés szvsz.
öt szolnoki | 2013.01.28. 20:11
Mátraszentistván régi pályáin tanultam meg síelni,ott ma már nekem is bőven elég úgy 2-3 óra,mivel egy csendes keddi munkanapon ez jelent 20-30 felvonózást,amivel gyakorlatilag minden porcikája feltárul a terepnek.Ez 9.30 és 12 óra között ideális és jöhet az ebéd.
csabeszka | 2013.01.28. 22:22
A fél és az egésznapos jegyek ára között sajnos csak pár euró a különbség pl. 40 helyett 33 euró
Szekely Szilard | 2013.01.29. 10:18
Azt meg nem fogjak fel kedves sogor palyamukodtetok, hogy sok vendeg csalodott. Az evrol evre 2-5-10 euroval novekedo 6napos berlet ar nem takar minosegi novekedest.
Sot mar egyre gyakoribb, hogy patinas udulohelyeken, napokig elfelejtenek ratrackozni...
Es mivel megszoktattak a turistakat, hogy lenn lehet lakni egy volgyi tanyan a palyatol 20 kmre, akkor az a turista termeszetesen vallogat a penzeert. Inkabb utazik 30 kmt, de legyen jo ido es jo palya.
csontiz | 2013.01.29. 15:55
Maximálisan aláírom a fenti cikket. Mi pont múlt héten voltunk Zauchensee-ben. Az egyik nap felhő és hóesés, a másik nap gyönyörű napsütés. Hát a napsütéses napon 3x-4x többen voltak mint az előző napon.
Simonyi | 2013.01.29. 20:22
Ez így van Bánkúton is, szinte senki se vesz naposat csak sífelvonó jegyet.
százas | 2013.01.29. 21:47
Hazai viszonylatban én is a szép időhöz igazodom, de amikor ott vagy több napig?
Szilárd! Állítsd át a billentyűzetedet, sokkal szebb lesz! Tudom...
sazsolti | 2013.01.30. 20:54
Mert ki a franc szeret olyan időben sielni, amikor az orráig sem lát az ember, a pályát meg hiába ratrakolták le, a folytonos hóesés miatt méteres dombokat kell kerülgetni. Mi is így jártunk Saalbachban és utána elgondolkodtam, minek is vettem 6 napos bérletet perkop 209 Euróért.
TZoli | 2013.01.31. 20:14
Úgy látszik, 40 Euros napijegyeknél a sógorok is elgondolkodnak, hogy minden körülmények között is síeljenek-e.
henczmade | 2013.01.31. 21:13
?
henczmade | 2013.01.31. 21:17
Az előző cikk arról szólt, hogy rekordévet zárt az osztrák idegenforgalom. Nem mindegy, milyen időben?
Úgy látszik, csak én szeretek hóesésben, kezeletlen pályán deszkázni. Igaz az odajutás macerásabb "jó időben".

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE