Maribor-Pohorje: sorra nyílnak a pályák
2016.12.29.
Bata Attila
Nehezen indult be az élet a kevés hó miatt a szlovén Maribor-Pohorje síterepén, karácsony óta azonban folyamatosan helyezik üzembe a lifteket és indítják be az újabb pályákat. Már síelhető a stadion részen található pálya is, ahol a világ legjobb síelő hölgyeinek versenyét rendezik meg tíz napon belül.
Hivatalosan már december 10. óta lehet síelni a maribori síterepen, de gyakorlatilag ez eddig négy rövidebb pályát jelentett és a kínálatnak megfelelően kedvezményes, napi 10 eurós jegyekkel. Jelentős hó azóta sem hullott, de legalább a hóágyúk tudtak dolgozni.
A versenyt remélhetőleg sikerül megrendezni és szintén reméljük, hogy a szlovénok legendás női síelője, Tina Maze, ezen a versenyen, hazai pályán tud elbúcsúzni a rajongóitól.
Új pályák karácsony óta
A stadion feletti három liftből (B, C, D) eddig csak a legfelső üzemelt, karácsony első napján azonban beindították a középső (Postela) liftet, majd egy nappal később már a legalsó (Radvanje) liftet is. Ez azt jelenti, hogy a síterep legismertebb része már síelhető, és már az estén sízést is megtartották. A rossz hír, hogy vége a 10 eurós jegyeknek, már főszezon van. Új pályák karácsony óta
A síterep nagyon készül a nők világkupa versenyére, amelyet január 7-8-án rendeznek a most átadott pályákon. Addig folyamatosan hóágyúznak. A helyi előrejelzések arról szólnak, hogy szilveszter éjszakájára mínusz 10 fokot várnak, január 3-a körül pedig egy kisebb havazást. A versenyt remélhetőleg sikerül megrendezni és szintén reméljük, hogy a szlovénok legendás női síelője, Tina Maze, ezen a versenyen, hazai pályán tud elbúcsúzni a rajongóitól.







http://www.visitpohorje.si/snezni-s...tadion-bo-30-decembra-zap...