Keystone biztos befutónak látszott, mint az elsőként megnyitó észak-amerikai síterep, de az utolsó pillanatban érkezett a meglepetés.
Szezonkezdet (Kép: Arapahoe Basin Ski Area)
h i r d e t é s
Pénteken Keystone bejelentette, hogy szombaton megkezdik az idei síszezont. Néhány órával később Arapahoe Basin is bejelentette, hogy ők is megkezdik a szezont, de még aznap, kétórás nyitvatartással. Miért is fontos ez ennyire?
Elsőként megkezdeni a síszezont Észak-Amerikában, de most már számos európai országban is elég fontosnak tűnik marketing szempontból. Az esemény szinte mindenhol bekerül a hírekbe, mint a közelgő tél biztos jele. Komoly hírverés, reklám és mondhatni, fizetni sem kell érte. Természetesen nem ingyen van, hiszen ebben az időszakban keményen kell üzemeltetni a hóágyúkat és kevesebb lesz a bevétel, rengeteg a költség és ezzel a veszteség a szezon elején, de sok síterep számítása szerint így is megéri.
A síterep beszámolója a nyitásról
Ennek szellemében komoly verseny alakult ki az első nyitvatartó síterep büszke címéért az elmúlt időszakban. Néha már nevetségessé fajult a verseny, amikor egy apróbb síterep behavazott néhány méternyi pályát egy rövidke húzólift mellett, és így "nyitották meg" a szezont.
A coloradói síterepek között rendszerint fair verseny szokott kialakulni. Itt egy ülőlifttel kiszolgált pályát szoktak átadni, lehetőleg teljes szélességében behavazva, ha még nem is mindig a szokásos hóvastagsággal. A vesztesek pedig udvariasan, a nyilvánosság előtt gratulálnak a győztesnek.
Voltak, akik már az első hétvégén nekivágtak
Az idei szezon kissé furcsán indult, hiszen A-Basin helyi idő szerint pénteken 13:40-kor jelentette be a nyitást, majd 15:30 és 17:30 között fogadták a síelőket. A beszámolók szerint legalább nem volt tömeg a lifteknél az első nap kétórás síelése alatt.
Tavaly is A-Basin volt az első a coloradói síterepek közül, akkor október 19-én nyitottak és remek szezont zártak , amelynek csak idén július 4-én lett vége. A nem gleccser terepeken az amerikai szezon nem is olyan régen ért véget, hiszen Mammoth Mountain pályáin még július 28-án is lehetett síelni, amely 260 üzemnapot jelentett a kaliforniai síterepen.