A tavalyi adatokhoz képest, augusztusban csökkent a túrázók és kirándulók száma a szlovákiai Magas-Tátrában. Ezzel ellentétben, a hegység lengyel oldalán simán ki lehet tenni a „Megtelt” táblát.
h i r d e t é s
Idén is megszámolták a turistákat a Magas-Tátrában. A nemzeti park (TANAP) munkatársai 39 ponton faggatták a kirándulókat túrázási szokásaikról. Az idei „népszámlálás” napja augusztus 12-re esett, amely abból szempontból jó választásnak bizonyult, hogy a napsütéses időjárás vélhetően többeket csábított a hegyekbe. A számok szerint mégis kevesebb turistát, mint tavaly.
Az összesített adatok szerint a kérdezőbiztosok 19 810 látogatóval találkoztak a hegyekben, amely jócskán alulmúlja a tavalyi 27 ezres számot.
Magas-Tátra (Kép: Visit Slovakia)
Szokás szerint, idén is Tarajka (Hrebienok) bizonyult legnépszerűbbnek 3000 látogatóval, de ez a szám is 2000-rel kevesebb a tavalyinál. Csúcsok között továbbra is a Tengerszem-csúcs (Rysy 2503 m) a legnépszerűbb. Az adott napon 1815-en mászták meg, 1365-en a szlovák, 450-en a lengyel oldalról.
Egy szegmensben emelkedett a kirándulók száma, mégpedig a kerékpárosoké. Ők leginkább a völgyeket látogatták. A 638 megszámolt kerékpáros közül 288-an már elektromossal hajtottak, amely szintén emelkedést mutat. Tavaly decembere óta korlátozták a kutyák által látogatható terület nagyságát a Tátrában, ennek is betudható, hogy jelentősen csökkent a számuk. A megszámoltak között is ötven négylábút „már tiltott részre” vittek a gazdái.
A fenti számok azt mutatják, hogy mennyire aktívak a vendégek a hegyekben, ebbe már azokat is beleszámolták, akik lanovkával érkeztek. A szálláshelyeken nem tudunk visszaesésről.
Magas-Tátra (Kép: Visit Slovakia)
A hegység lengyel oldalán pedig mindenki zsúfoltságról beszél. Szokás szerint, itt a legnépszerűbb célpont a Morskie oko (Halas-tó) környéke. Az itteni parkolóban (Palenica Białczańska) már reggel 8 után nem lehet szabad parkolóhelyet találni, gyakran előreváltott jeggyel sem. A turistaútakon teljes a zsúfoltság, a szűkebb helyeken vagy a láncoknál várakozni kell, nem árt a türelem és a jó modor. A népszerű lovaskocsikra gyakran 2-2,5 órát kell várni, ehhez az is járul, hogy ki kell várni a lovak kötelező pihenő idejét.
A Kasprowyra (Gáspár-csúcs) közlekedő felvonó ezekre a napokra külön engedélyt kapott, hogy a korlátozott 30 fő helyett, hatvan utast szállíthassak egy menetre, de ez sem sokat segít. A közeli Zakopanéban a szállásadók igencsak elégedettek a forgalommal, megteltek a kiadó szobák.
A Magas-Tátra télen-nyáron népszerű, szlovák oldalról kisebb a zsúfoltság, több ponton is el lehet jutni a hegy belsejébe. A mostani és a szeptember elejei időszak különösen ajánlott túrázásra. Igaz szeptemberben, saját tapasztalat, már nem ritka, hogy frissen hullott 10-20 centiméteres hóban kell taposni 2000 méter környékén.