Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit szerint a 2026-os téli olimpiára érhet be a sícsapat

2019.12.17. MTI

Miklós Edit, a Magyar Sí Szövetség elnöke szerint a 2026-os téli olimpiára érhet be az a sícsapat, amely jelenleg az országot képviseli a nemzetközi versenyeken.
Vörös Virág (Kép: Magyar Sí Szövetség)
Vörös Virág (Kép: Magyar Sí Szövetség)
A sportvezető kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy ennek ellenére vannak olyan sportolók, akiknek szereplésében szinte biztos a 2022-es, pekingi játékokon. Példaként a síugró Vörös Virágot említette, aki rendszeresen szerepel a legmagasabb szinten, azaz a világkupaversenyeken, múlt hétvégén például 37. lett.

A versenyzőként lesiklásban olimpiai hetedik Miklós Edit kiemelte a hódeszkás Fritz Botondot is, aki Big Air és slopestyle-ban is jól szerepel Európa- és világkupa-viadalokon, de múlt héten felkartörést szenvedett edzésen. Róla azt mondta, hogy valószínűleg jövő év elején tud majd visszatérni.

"Fontos megmutatni, téli sportokban is olimpiai szereplők tudunk lenni, és nemcsak szereplők, hanem jó eredményt is tudunk elérni" - mondta Miklós Edit. Hozzátette: a síkrosszos Papp Koppány is indul már a vk-sorozatban, de ő még csak "tapogatózik". Esetében az a cél, hogy a következő idényre, amikor megkezdődik az olimpiai kvalifikáció, felvegye a ritmust.

Miklós Edit arról is beszámolt, amióta Szőcs Emőke a szövetségi kapitány, a sílövők nagyon sokat fejlődtek, ennek köszönhetően a jövő évi világbajnokságon minden bizonnyal két férfi és egy női versenyző indulhat majd.
KOMMENTEK
osvald | 2019.12.17. 20:14
Kéne egy olyan lesikló mint Edit volt! Tudtok új reménységről?
minerel | 2019.12.17. 20:34
voltak de nem kellettek.
oribence | 2019.12.18. 15:41
Talán a Trunk Tomi. 16 éves, jövőre megy az ifjúsági téli olimpiára Svájcba. Szurkoljunk neki!

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.