Menü ≡

Miklós Edittel indul az alpesi sí világbajnokság hétfőtől

2015.01.31. | Frissítve: 2015.02.02. | Szerző: Magyar Sí Szövetség
Február 2-án a megnyitó ünnepséggel megkezdődik az Alpesi Sí Világbajnokság a Colorado állambeli Vail-Beaver Creekben. A sportág egyik legjelentősebb megmérettetésére vasárnap utazik ki a magyar csapat első fele, és csatlakoznak Miklós Edithez, aki már a helyszínen tartózkodik.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A magyarok közül ugyanis elsőként a St. Moritz-i Világkupa 3. helyezettje, Miklós Edit érkezett ki, és azonnal megkezdte az edzéseket. A VB első versenyszámában, a női szuper-óriásműlesiklásban áll rajthoz kedden.

Dr. Kaszó Klára. a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke a reális elvárásokról és az álmokról a következőket mondta a kiutazás előtt:

"Az idei szezonban eddig elért felnőtt és utánpótlás sikereink már messze túlszárnyalták a korábbi évek eredményeit. Mégis nagy izgalommal készülünk az egyes felnőtt és ifjúsági világbajnokságokra, amelyek még előttünk állnak. Ezek közül is legnagyobb reményeink az Alpesi sí VB-vel kapcsolatban lehetnek. A csapat egészétől tisztes helytállást várunk, elsősorban a továbbfejlődéshez szükséges tapasztalatszerzés miatt utazhatnak fiatal versenyzőink. Nagy öröm, hogy Kékesi Márton kvalifikálta magát SG-ben. A Nemzetközi Síszövetség szigorította a kvalifikációs szabályokat, így komoly teljesítmény, hogy sikerült kijutnia ebben a számban magyar férfi versenyzőnek. Samsal Dalibortól elvárás, hogy 15-ben végezzen szlalomban, reméljük, sikerül teljesítenie a pályát, és akkor ez egy reális célkitűzés lehet. 

A helyszín
A többi férfi versenyzőnél nagy szakmai sikerként fogjuk értékelni, ha sikerülne bekerülniük a fináléba a kvalifikációs futamokból. Azt kívánom, hogy mindenki próbálja a legjobbat kihozni magából, és a legtöbb tapasztalatot gyűjteni a 2017-es világbajnokságra. Az a világesemény majd St. Moritz-ban lesz, ott, ahol Miklós Edit a 3. helyet szerezte meg lesiklásban a legutóbbi Világkupa futamon.

A világbajnokságon Miklós Edit számára a legjobb 10-be kerülés az alapcél. Az eredmény, amit szeretne elérni, az a legjobb hatba kerülés. Az álom pedig a dobogó bármelyik foka, de ez is reális eredmény lenne, hiszen Edit bebizonyította, hogy képes dobogós helyen végezni.

A VB-n kicsit ünneplünk majd, különösen a lesiklás versenyszám után, ha Edit jó eredményt ér el. Ha pedig nem ér el jó eredményt, akkor pedig a Világkupán elért sikerét. Egy helyi étterem egyik sarkában kialakítunk egy magyar sarkot. Lesznek magyaros ételek, italok. Próbálunk a helyi magyar közösséggel is szorosabb kapcsolatot kialakítani, mindent megteszünk, hogy Edit és a magyar csapat mögötti szurkolói tábort erősítsük. Akik nem lehetnek ott a helyszínen, drukkoljanak itthonról Editnek és az egész magyar csapatnak."


A kéthetes világbajnokságról mi is többször beszámolunk a következő napokban. Bemutatjuk a helyszínt, a pályát, külön foglalkozunk Edit pénteki futamával, ahol a legjobb magyar szereplés várható. 

Az Alpesi Sí Vb programja a magyarok várható szereplésével:

2015. feb. 3. szuper-G/nők MIKLÓS Edit

2015. feb. 4. szuper-G/férfiak KÉKESI Márton

2015. feb. 6. lesiklás/nők MIKLÓS Edit

2015. feb. 7. lesiklás/férfiak

2015. feb. 8. szuper kombináció (lesiklás és műlesiklás) /férfiak

2015. feb. 9. szuper kombináció (lesiklás és műlesiklás) /nők MIKLÓS Edit

2015. feb. 10. csapat

2015. feb. 12. óriás-műlesiklás kvalifikációs verseny/férfiak: SAMSAL Dalibor, FARKAS Norbert, BENEDEK Patrik, SZŐLLŐS Barnabás/NAGY Bence
óriás-műlesiklás/nők MIKLÓS Edit, BERECZ Anna, CSIMA Réka, EIGLER Patrícia

2015. feb. 13. óriás-műlesiklás/férfiak (kvalifikációból bekerülő versenyzők)

2015. feb. 14. műlesiklás kvalifikációs verseny/férfiak: KÉKESI Márton/NAGY Bence, SZEPESI Bertold, SZŐLLŐS Benjamin
műlesiklás/nők: BERECZ Anna, BERECZ Réka, CSIMA Laura, MARÓTHY Mónika

2015. feb. 15. műlesiklás/férfiak: SAMSAL Dalibor, és a kvalifikációból bekerülő versenyzők
2015.01.31. 09:58:24 Pulmy
Szorítok a csapatnak,kiváltképp Editnek ! Remélem Samsal is hozza az eredményt amit elvárnak Tőle,mert eddig elég halovány a teljesítménye.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »