Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

XIII. Snowboard Magyar Bajnokság Murauban

2005. március 11-15 - Ausztria, Murau

2005.03.18.

XIII. Snowboard Magyar Bajnokság Murauban Idén ismét - talán minden eddiginél nagyobb mértékben - magyar településsé változott az ausztriai Murau. Az esemény jóvoltából már tizenharmadik éve március közepén ellepik hazánkfiai a környéket, ahol szállást foglalni az utolsó napokban már művészet.
A magyar bajnokságra idén minden eddiginél nagyobb számban neveztek versenyzők, összesen több száz sportoló küzdött meg snowboardban és idén másodszor már síben is az egyes kategóriákban.

Az első nap a Paralell Slalomé volt. A férfi mezőnyben Magyari Kossa Zsolt lett az első. Ezüstérmes Zarándy András, bronzérmes Pátkai Marcell lett. A hölgyek alpinos mezőnyét mindhárom számban az olimpiaesélyes Lovász Laura uralta, aki a PS-ben is diadalmaskodott Harmat Rózsa és Szabó Kinga előtt. Síben - az Atomic kupa keretein belül - Barta Csaba, Kovács Barna, Botlik Tamás sorrend alakult ki, a női mezőnyben pedig Tuss Réka, Berta Gyöngyi és Körtvélyessi Zsófi lettek a dobogósok.

Vasárnap került sor a látványos Big Air számra, ahol 1 női, 1 középhaladó és egy világkupán használt ugrató közül választhattak a riderek. Volt aki elszámolta a kidobó meredekségét és így kisebb sérülést is szenvedett, de ez sajnos hozzátartozik a freestyle-osok életéhez. Azonban másnap már mindegyik ápolt vidáman sétálgatott a pálya körül. A férfiaknál snowboardban ismét Czéh-Tóth Máté végzett az élen a két nagy név, Manninger Máté és Liptay Dávid előtt. Síben a 900-as fordulatot bemutató Bánkúti Bence lett a befutó, míg Sípos Zalán zérója ezüstöt ért. Harmadik Trso Lukács lett. A hölgyeknél Komáromi Éva nyakába kerül az aranyérem, ezüstérmes Sallay Júlia, harmadik Harmat Rózsa lettek.

A hétfői napon rendezték az egyetlen olyan számot, az óriásműlesiklást, ahol amatőrök is indulhattak, így 260 nevezés érkezett, igaz sokan nem tudták abszolválni az első komoly akadályt, amit a 9 órakor kezdődő pályanézés jelentett. Idén ez a szám nem paralellben zajlott. Snowboardban a férfiaknál meglepetés név nem volt az élmezőnyben, Pátkai Marcell lett az első és őt követte Zarándy András illetve Benesch Gergely. A női indulók között megint Lovász Laura volt a befutó, második ismét Harmat Rózsa, harmadik Pajor Ágnes lett. Síben Bene Márton, Kovács Barna és Majthényi Szabolcs sorrend alakult ki a férfiaknál, a nőknél Tuss Réka volt a legjobb, őt Berta Gyöngyi és Tóth Johanna követték.

Lovász Laura és Harmat Rózsa
Lovász Laura és Harmat Rózsa

A zárónapon zajlottak a cross versenyek, ami látványos csatákat hozott. A test-test elleni küzdelemet passzívan figyelve, jól taktikázva a boardercross döntő futamában Sümegi Péter az előtte haladó és hibázó triót megkerülve nyerte a versenyt, Tóth Etrét, Magyari Kossa Zsoltot és Sticzay Pétert megelőzve. A nőknél itt ismét Lovász Laura és Harmat Rózsa bérelték ki az első két helyet, utánuk következett Viszlay Vanda és Dobos Anna. Ezen a napon a kiosztott kokárdáknak köszönhetően sok száz magyar viselte büszkén Ausztriában (!) a nemzeti ünnepünk jelképét.

Összességében nagyon látványos, jó hangulatú verseny zajlott a Kreischbergen, ami nagy eseménnyé nőtte ki magát, megmozgatva több ezer magyart. A kísérő programok (partyk, esti hófoci és gumibelsőcsúszó verseny) csak színesebbé tették a 4 napot, amin az utóbbi évek legjobb hóviszonyai örvendeztették meg a résztvevőket. Jövőre a tervek szerint szombattól szerdáig tart "Murau".

Köszönjük a beszámolót a Fundango Sports munkatársainak!

KOMMENTEK

Szállástippek
Almdorf Stadl
Önálló faházak Stadl an der Mur szélén, Kreischbergtől 11 km, Turracher Höhétől pedig 22 km-re. A 70, illetve 100 m2 lakóterületű házak 6-9 fő befogadására alkalmasak.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Relax Resort Kreischberg csillagcsillagcsillagcsillag
2008-ban épült modern, színvonalas szálloda a kreischbergi pályák tövében, kb. 150 méterre a kabinos lifttől! A 6. emeleten található, panorámás wellness szolgáltatásai: élménymedence, szaunavilág, fitneszterem, gőzfürdő, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
FerienPark Kreischberg
Családbarát üdülőfalu 2-8 fős faházakkal, valamint apartmanokkal a kreischbergi kabinos lift völgyállomásától 4-500 méterre. Központi wellness részleg medencével, szaunákkal és pihenőteremmel. Félpanzió külön rendelhető!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.