Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Egy korszak véget ért: nem lesz idén Hó-Show

2014.11.05. 2014.11.10. sielok.hu | frissítve: 2014.11.10.

Szakmai körökben már egy ideje köztudott, hogy nem lesz idén Hó-Show. A rendezvény 23 éven át volt a síszezon nyitó eseménye és fénykorában húszezer embert vonzott a Hungexpo területére. Idén lett volna a 24. alkalom, de az elmúlt években egyre zsugorodó vásárt már nem tartják meg.
A Hó-Show 2002-ben
23 év sok idő - ennyi éven keresztül volt a Hó-Show a téli sportokban jártas emberek szakmai találkozóhelye, az első két évtizedben ott volt mindenki, aki számított a piacon. Az elmúlt években azonban egyre csökkent az érdeklődés a vásár iránt, kevesebb lett a látogató, ezzel párhuzamosan pedig egyre több kiállító is eltűnt a Hungexpo csarnokaiból.

Persze voltak próbálkozások a rendezvény megmentésére és felvirágoztatására, így például a tavalyi évben összevonták a Hó-Show-t a Fridge Fesztivállal, de úgy tűnik, ez sem volt elegendő ahhoz, hogy életben tartsák ezt a nagy múltú eseményt. A Fridge idén Bécsbe költözik, az osztrák főváros Duna-szigetén rendezik meg november 21-22-én.
Hó-Show - a téli időszámítás kezdete
Hó-Show - a téli időszámítás kezdete
2002-től több mint 10 éven át mi is minden évben saját standdal jelentünk meg a Hó-Show-n, ahol sok partnerünkkel és olvasóinkkal is végre személyesen találkozhattunk. Szép évek voltak, mozgalmas napokat hozott életünkbe a kiállítás, sajnáljuk, hogy vége. Az elmúlt 12 év alatt a téli sportok vásárán készített fotóink archívuma itt érhető el. Az alábbi videót pedig tavaly készítettük.

Videó körképünk a 2013. évi Hó-Show látogatóiról
KOMMENTEK
huligan | 2014.11.05. 12:26
Én 1999-ben voltam először, akkor és a 2000-es évek elején elég magas volt a színvonal. Utána valahogy elmaradt sok-sok általam ismert és szeretett kereskedő, és valahogy azt tapasztaltam a vége felé, hogy kizárólag vásárlói szándékkal nem érdemes kimenni. Nagyon jónak dolognak tartom, hogy egy évben egyszer szezon előtt összegyűl a "sítársadalom" (kereskedők, műkedvelők, sportolók, üzemeltetők, utazási irodák, havas média), sajnálom, hogy megszűnik. Összességében jó volt!
Szányi Gábor | 2014.11.05. 15:55
A kereskedői oldalról egy észrevétel.A bérleti díjakat valahol be kell építeni az "akciós" árakba ami nem kevés.Ezen tul sok járulékos költséggel is kell számolni ami kivülről nem látszik.A vevők részéről teljesen érthető a sajnálat, miután egy helyen minden ujdonság megtekinthető.Számukra javaslom a kedvenc márkájuk szak kereskedését keressék fel és ott minden információt megkapnak a kollégáktól.
maci-laci | 2014.11.05. 21:04
Sic transit gloria mundi.
maci-laci | 2014.11.05. 21:07
Szerintem a rendezvény igazi halálát az internet széleskörű elterjedése okozta.
Stani | 2014.11.05. 21:55
Én ezt nem így látom, külföldön megannyi hasonló rendezvény továbbra is életképes.
sazsolti | 2014.11.05. 23:18
Pedig de. Ha egyszer otthon, melegben, kényelmes karosszékből minden utazási iroda ajánlatát megtalálom a neten és az árakat is kapásból össze tudom hasonlítani, minek fizessek ugyanezért. Ráadásul sokan már közvetlenül a szállásadónál foglalnak. Az utazási irodák szerepe is csökken.
Mona | 2014.11.09. 19:49
Nagyon sajnálom,de az elmúlt években tényleg csapnivaló volt...osztom Huligán véleményét.Régen sok kereskedő volt,nagyon jó áron lehetett vásárolni és itt találkoztunk az újdonságokkal,amit élőben jobb volt látni,mint most a neten.Persze a szállásfoglalás ma már kedvezőbb és egyszerűbb az utazási irodák nélkül is akár ,de nem az internet elterjedése az ok,hanem az őrült bérleti díjak követelése és a fizetésünk stagnálása.Igen,Nyugat -Európában ez is működik.
sun2005 | 2014.11.10. 08:50
Én tavaly voltam kint először, nagy csalódás volt a színvonala. Bár sikerült jó áron vásárolnom egy-két terméket.
Vécsey Zsolt | 2014.11.10. 20:32
Nagy kár, hogy vége, de erről elsősorban a Hungexpo (így hívják őket egyáltalán ma ?) tehet, őrült bérleti áraival. Fontos volt, hogy egyszer évente sok-sok ismerőssel és persze újdonsággal is találkozott az ember. Az internet szuper, de jó volt látni közelebbről kicsit a kínálatot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓK
KAPCSOLÓDÓ FÓRUMOK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE