Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Versenysport: mi történt a női szakágban nyáron?

2010.10.20. Bata Attila

Versenysport: mi történt a női szakágban nyáron? Folytatjuk rendhagyó összeállításunkat a versenysport résztvevőiről. Ha a tudni akarod, hogy ki-kicsoda, kivel mi történt a nyáron, vagy csak imponálni szeretnél a barátodnak/barátnődnek az első versenyek alatt, akkor pontosan neked készült ez a szezon előtti összefoglaló! A férfiak után, a nőkkel folytatjuk.
A kétszeres német olimpiai bajnok Maria Riesch érthetően teljesen elégedett volt a Head léceivel, így nem meglepetés, hogy a 2014-es olimpiáig meghosszabbították a szerződést. Úgy néz ki, hogy magánélete is révbe ér, a tervek szerint a jövő tavasszal férjhez megy menedzseréhez, Marcus Höfl-hez.

Riesch barátnője és csapattársa a Head-nél, Lindsey Vonn Európában is készült. A kapruni gleccseren edzett, közben meglátogathatta az összesíelt állatfarmját. A holtszezonban lézeres szemműtéten esett át, elmondása szerint az utóbbi időben főleg szlalomban voltak gondjai a látásával. A műtét jól sikerült, most már tisztábban látszanak a kapuk, Lindsey teljesen elégedett az eredménnyel. A tavalyi szezonban összeszedett lábsérülése már a múlté, az idén már fájdalommentesen tud síelni. Vonn is egy komoly célt tűzött ki maga elé, ebben a szezonban 15-ször szeretne győzni, amivel megdöntené a svájci Vreni Schneider 1989-es rekordját, aki 14 versenyen diadalmaskodott.

A háromszoros VK győztes finn Tanja Poutiainen búcsút mond korábbi sportszergyártójának a Völkl-nek, és a Fischerhez igazolt. Vele együtt érkezik a Fischerhez a finnek fiatal üdvöskéje Sanni Leinonen is, aki a következő évek sztárja lehet és honfitársa mellett sokat fejlődhet. A Fischer egyik legnagyobb fogása, hogy korábbi sztárjait meg tudtak tartani, köztük az óriás-műlesiklás világbajnokát Kathrin Hölzl-t.

Egy évvel hosszabbít a hétszeres svéd világbajnok Anja Pärson. Az olimpia neki sem sikerült a legszebben, így nem csoda, hogy nem így szeretne búcsúzni. Elhatározása szerint a 2011-es németországi világbajnokságig folytatni szeretné. Pärson az eddigi karrierje során már 41 alkalommal nyert VK futamot, mind az öt szakágban.

Az olimpia egyik meglepetése az amerikai Julia Mancuso volt, aki Lindsey Vonn árnyékában is két ezüstöt tudott nyerni. Julia Mancuso hosszú évekig versenyzett a Rossignol léceivel, tavaly már – a pletykák szerint – 50 százalékkal csökkentett fizetésért. Mancuso a holtszezonban rangos freeride versenyen vett részt, ahol meglepetésre harmadik lett, de legtöbbet inkább a norvég Svindalhoz fűződő kapcsolata miatt került a hírekbe, előszeretettel posztolta ki közös képeiket a közösségi oldalakon.

Az idei szezontól Mancuso a Völkl csapatához szerződik ahol egy izmos kis női csapat kezd kialakulni, a sérülése után visszatérő Nicole Hosp-pal. Hozzájuk csatlakozik majd az egyik legnagyobb német műlesikló, Fanny Chmelar is. A legnagyobb egyelőre a méretének szól, hiszen a sportos alkatú Fanny 187 cm magas, ezzel kimagaslik a női mezőnyből. Reményei szerint hamarosan az eredmények is megjönnek, az eddig helyezések után győzni is szeretne, lehetőleg a szülőfalujában rendezendő 2011-es alpesi VB-n.

Félig-meddig Bode Miller útját követi a franciák szlalom-specialistája Sandrine Aubert. A 28 éves hölgy tavaly kétszer is nyert VK futamot, az idén saját klubot alapított, saját csapatával edz, igaz nem a nemzeti szövetségen kívül, mint Miller tette, hanem a francia szövetségen belül. Ehhez már csak az kell, hogy a szponzoroktól sikerüljön összeszedni a 300 000 svájci frankra becsült éves költségvetést. Annak ellenére, hogy tavaly csak a technikai számokban, illetve kombinációban indult, Aubert majdnem 100 000 eurót keresett az előző szezonban, ezzel az ötödik legjobban kereső női versenyzőnek bizonyult. A sikeres előző szezon után nem véletlen, hogy az Atomic felfigyelt rá és magához csábította a Fischertől.

A Möllg testvérek hűséges típusok, igaz más céghez. A testvérpár hölgy tagja, Manuela továbbra is a Rossignolnál marad. Mindketten egy évvel hosszabbították meg a szerződésüket, a következő VB után ismét gondolkodhatnak azon, hogyan tovább.

Az olimpiai egyik sztárja lehetett volna, de a sérülése miatt nem indulhatott a svájci Lara Gut. Az idei szezonnak új edzővel vág neki, a hetven éves Karl Frehsner személyében. Lara 55 hét vagyis pontosan 389 nap kihagyás után tért vissza a sípályákra. A hazájában változatlanul népszerű 19 éves síelőnek nem lesz könnyű októberig formába lendülnie, hogy beférjen a svájci csapatba. Lara Gut visszatérése jó hír csapatának az Atomic-nak is, ahol marad az erős csapat, hiszen itt versenyez az osztrák női csapat színe-java, köztük Marlies Schild, Kathrin Zettel, Andrea Fischbacher vagy Michaela Kirchgasser.

Ahogy a férfiaknél is láttuk, komoly erőfeszítéseket tesz a szlovén Elan cég, hogy a régió és Szlovénia legjobb síelőit összegyűjtse. Az idei szezontól az Elan női csapatában versenyez a Rossignol-tól érkező szlovén Ana Drev és a horvátok csinos üdvöskéje Ana Jelušić, aki az Atomic-tól érkezett és írt alá szerződést a szlovénokkal a következő két szezonra.

Ha valaki lemaradt volna a Sölden előtti férfiakról szóló összeállításról, akkor azt a lap alján megtalálja!
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.