h i r d e t é s
A négyüléses Grünwald voltaképpen ez első felvonó volt mindig is a hágónál (ha nem számítjuk a lejjebb lévő két liftet a funparknál), amennyiben Radstadt-Untertauern irányából közelítettük meg a terepet.
A Grünwald négyülésese megtette a kilométereket, amiket meg kellett tennie, elérkezett az idő a leszerelésére. Helyette egy ultramodern hibridfelvonót álmodtak az obertauerniek. Mi is az a hibridfelvonó? Ezen a felvonótípusnál ugyanazon kötélpályán egymást váltják a kabinos és az ülőszékek. Ennek meg van az a hatalmas nagy előnye, hogy a gyerekcsoportokat így sokkal könnyebb „menedzselni” a síiskoláknak és az ide érkező iskolai csoportoknak, azaz a gyermekek szállítása egyszerűbb és mindenekelőtt biztonságosabb.
Kékkel az új liftek
S ne feledkezzünk el az időjárásról sem, hiszen ha mindig napsütés és nulla fok körüli hőmérsékletek jellemeznék Obertauernt, akkor feltehetően nem büszkélkedhetne a hóbiztos címmel.
A kabinok 10 fősek lesznek, míg az ülőszékeket nyolc főre tervezték.
Amint felérünk a kabinnal szembetaláljuk magunkat az idei szezon másik újdonságával, nevezetesen a hatüléses Hochalmbahn-nal. Eddig egy négyszékes üzemelt, őt most nyugdíjba küldik és egy kényelmes, lehajtható plexivel ellátott hatüléses lép a helyébe.
Szintén idei hír, hogy 18 darab Sufag márkájú hóágyút sikerült beszerezni, amik a Plattenkar környékén kerülnek felállításra.
Az új Hochalmbahn
Zajlik az élet Untertauernben is, a település egy 3000 négyzetméteres területet vett meg, hogy ott a jövőben egy mélygarázst hozzon létre. A tervek szerint autómentes övezetté szeretnék tenni (legalábbis részben) az obertauerni hágót, már a próbafúrások is megkezdődtek a kiszemelt helyszínen.
A mélygarázs egy amolyan előőrs lehet a már évek óta folytonosan szóba kerülő Obertauern-Zauchensee síterep összeköttetésben, ami egyelőre még várat magára. Nem csak a hatóságokkal, a zöldekkel és a telektulajdonosokkal kell csatákat vívni, hanem az obertauerni felvonókat birtokló családoknak is egyezségre kell jutniuk, ami helyi információk szerint nem lesz egyszerű. Mindez azonban még a jövő zenéje.
Bár nem technikai újítás, de mégis érdemes szót ejteni arról, hogy az idei szezontól a másfél napos és annál hosszabb időre érvényes obertauerni síbérletekkel ráfizetés nélkül használhatjuk a szomszédos (15 km) Grosseck-Speireck liftjeit. A két síterep közt síbusz is fog közlekedni, melyet ingyenesen vehetünk igénybe.